Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1970-04-04 / 1. szám
keletkezett elégedetlenség annyira mélyreható, hogy minden elfogulatlan utazó könnyen meggyőződhet az elkövetett hibák kijavításának szükségességéről. Az új középeurópai államok jelenlegi határai nemcsak mesterkéltek, hanem gazdaságilag is lehetetlenek. De ennél sokkal figyelemreméltóbb tulajdonságuk is van. Ezek az igazságtalanul meghúzott határok állandó veszélyt jelentenek Európa békéjére. Ha ismerjük azokat a körülményeket, amelyek között annak a néhány szövetséges államférfinak a világ térképét kellett átalakítaniok, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy ennek a gigászi munkának egyes részleteit elnagyolták. Természetszerűleg ezek az államférfiak kevésbé jelentősnek tartották az Osztrák—Magyar Monarchia felosztását, mint a német kérdés megoldását. Éppen ezért a vezető hatalmak képviselői elégségesnek tartották azt, hogy ebben a kérdésben az Osztrák—Magyar Monarchiával határos, kisebb szövetséges nemzeteknek és a Habsburg Birodalom hozzánk pártolt nemzetiségeinek képviselőihez forduljanak tanácsért és útbaigazításért. A szövetséges miniszterelnökök így figyelmen kívül hagyták azokat a vad gyűlölködéseket és mohó törekvéseket, amelyek Közép- Európa kevert fajtái között a történelmi hódítások és vándorlások nyomán keletkeztek. Nem kétséges, hogy az ilyen módon létrejött különböző békeszerződésekben az igazságot több esetben feláldozták a kapzsiságnak. Ennek eredménye, hogy Közép-Európa jelenleg bizonytalan egyensúlyű balkáni állapotban leledzik. Mi, angolok, számtalan súlyos problémáink közepette hajlamosak vagyunk ezeket a félig-elfelejtett békeszerződéseket véglegeseknek tekinteni. Aki azonban ismeri a közép- és keleteurópai helyzetet, nem nézheti a dolgokat ilyen kényelmes szempontból. Mert akik a jelenlegi politikai helyzetet megteremtették, azok a jövendő háború magvát vetették el. A békeszerződések tarthatatlanságát bizonyítja az a tény is, hogy a három közép- és keleteurópai állam: Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szükségesnek tartotta Franciaország támogatásával azonnal egy katonai szövetség megteremtését a békeszerződések, de különösen a Trianoni békeszerződés — amely nyilvánvalóan a leghibásabb és a legigazságtalanabb — megvédésére. Ez a szövetség, amely Kis Entente néven ismeretes, még létezik, jóllehet a három állam az elmúlt hónapban megtartott évi gyűlésen már észrevehetően kisebb agresszivitást tanúsított Magyarországgal szemben. Ez a haladás kétségtelenül annak a következménye, hogy Magyarország — bár nem szűnt meg tiltakozni a békeszerződés igazságtalanságai ellen — annak kikötéseit híven teljesítette. A Kis Entente nemzetközi jelentősége éppen ezért rohamosan kezd csökkenni, mert az ilyenfajta szövetségek, ha az őket létrehozó okok megszűnése után is fennmaradnak, már puszta létükkel is veszélyez4
