Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1970-04-04 / 1. szám
dekek kizárólagos érvényesülése kiküszöbölésére s így a semleges blokk államai függetlenségének biztosítására. Jugoszlávia e hármas külpolitikáját a csehszlovák krízis alapjaiban rendítette meg. a) Jugoszlávia a Dubcsek kurzus támogatásával 1968. aug. 20-a után ismét nyílt konfliktusba került a Szovjetunióval s Moszkva hű csatlósaival. b) Hogy Jugoszlávia helyt tudjon állni Moszkva nyomásával szemben, nyugaton kellett hátvédet keresnie. c) A semleges blokk újabb konferenciájának összehívása halasztást szenvedett, mert a blokk több tagállama, így Egyiptom és India sem helyeselték a Szovjetunió csehszlovákiai beavatkozásának elítélését. Jugoszlávia külpolitikai vezetése nem hagyott kétséget atekintetben, hogy Jugoszlávia Csehszlovákiával ellentétben, fegyveresen szegülne szembe a Szovjetunióval és csatlósaival, ha Moszkva Belgráddal szemben is érvényt kívánna szerezni a Brezsnyev-doktrínának. Ennek demonstrálására Jugoszlávia részleges mozgósítást rendelt el az augusztus 20-át követő napokban. Kiterjesztette a katonai szolgálati kötelezettséget. Felemelték a katonai költségvetést. Az egész országra kiterjedően újból megszervezték a partizán hadviselést, amelybe Jugoszlávia polgári lakosságát is be akarják vonni. E katonai intézkedések ismertetése során azonban Prof. Anderson fel sem veti a kérdést, vajon Jugoszlávia népei egyetértenek-e ezen kormány-intézkedésekkel és adott esetben készek lesznek-e Tito kommunista Jugoszláviáját fegyveresen megvédelmezni, még ha a Szovjetunió is a támadó? Vajon Jugoszlávia elnyomott népei nem használnák-e fel ezt az alkalmat, hogy Jugoszláviából kiváljanak, mint tették ezt 1941-ben? Vajon Jugoszlávia népei hajlandók lesznek-e csatlakozni egy partizánmozgalomhoz, mely a második világháború folyamán és az azt követő években oly véres tömegmészárlást követett el velük szemben? A totális partizán-háborúra való felkészüléssel kapcsolatosan Prof. Anderson ez intézkedés nemzetközi jogi szempontjait sem teszi vizsgálat tárgyává, pedig nyilvánvaló, hogy ez az intézkedés összeegyezhetetlen a hadviselésre vonatkozó genfi és hágai konvenciókkal s hogy ez az intézkedés a polgári lakosságot mindkét hadviselő fél retorzióinak teheti ki, ami még a második világháború tömegmészárlásainál is véresebb akciókra vezetne. Különösképpen fennáll ez a veszély a vajdasági magyarság és a horvátság esetében. Az Egyesült Államok külpolitikai vezetése az 1948-as válság során tanúsított politikájához hasonlóan most is Jugoszlávia támogatására sietett. Johnson elnök 1968 november közepén — tehát már Nixon elnök megválasztása után — Nicholas Katzenbach helyettes külügyi államtitkárt Belgrádba küldte a jugoszláv kormánnyal való meg43
