Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1970-04-04 / 1. szám

Végzetes tájékozatlanságra, a kérdés lényegének helytelen megítélésére vallanak azok a megállapításai, hogy mi belenyugodtunk Erdély elvesztésébe — ugyanis az angolok a háború alatt Romániával kötött szerződés titkos záradékaként Erdélyt Romániának ígérték —; hogy Csehszlovákiával még vámunióra is lépnénk, ha a déli határaikat «észszerűen» kiigazítanák; hogy Jugoszláviával szemben csak a Baranyai háromszögben és a Dráva jobb partján vannak követeléseink.

Később, az újra éledt, európaellenes, pángermán hatalmi törekvések is csak az általa javasolt mértékig voltak hajlandók elismerni és kielégíteni a jogos magyar igényeket. Nem a németeken múlott, hogy az események sodrában felszínretörő történelmi erők többre kényszerítették őket. Az események beigazolták, hogy az alkalmazott félmegoldásokkal ez a kérdés megoldhatatlan nemcsak a magyarok, az önállósított szlovákok és horvátok, hanem egész Európa viszonyában is és még annyira sem bizonyultak időtállóknak, mint a Trianoni békediktátum.

De a legvégzetesebb hibát akkor követte el, amikor nem ismerte fel a kérdés lényegét, a Kárpátmedence földrajzi, gazdasági, hadászati, kultúrális és politikai egységének európai jelentőségét. Vagy ha felismerte, nem volt bátorsága levonni belőle a helyes következtetést, mert csak a békeszerződés «egyes kirívó igazságtalanságait» akarta jóvátenni. Minden jószándéka ellenére végzetesen tévedett.

A spanyol hajóhad megsemmisítése óta (1588.) Anglia élesen elkülönítette magát Európától. Önző, materialista, a hatalmi erők pillanatnyi kiegyensúlyozására törekvő és ennek érdekében bűnös megalkuvásokra kész politikájával — akár csak ma — sikerült Angliának Európában és a világ különböző pontjain a feszültséget állandóan forrponton tartani, az ellentéteket kiélezni és valahányszor törésre került a sor, mindig amellé állni, akivel a pillanatnyilag legveszélyesebb ellenfelét megsemmisíthette. Kétségtelen, hogy Anglia ennek az évszázadok során művészi tökélyre fejlesztett politikájának köszönhette világuralmát, de ennek az önző, minden erkölcsi gátlás nélküli politikájának köszönheti világbirodalmának szemünk előtt lejátszódó széthullását is. Lord Rothermere ebben a politikai szellemi légkörben született, nőtt fel, élt és gondolkozott. Ezért őt személy szerint nem lehet elítélni.

De mit mondjunk azokról a szabad földön élő «magyar politikusokról», akik elárulták saját fajtájukat, árúba bocsátották a magyarságnak nemcsak jelenét, de a jövőjét is és ezt teszik ma is? (Lásd: az Amerikai Magyar Szövetségnek a 47-es párizsi béketárgyalásra küldött két memorandumát, a Magyar Nemzeti Bizottmány által kezdeményezett és aláírt Philadelphiai és Williamsburgi Nyilatkozatokat, a három «nagy» magyar szervezet által 1969 tavaszán szerkesztett és Nixon elnökhöz felterjesztett memorandumot, az Ame11