Vetés és Aratás, 1991 (29. évfolyam, 1. szám)
1991 / 1. szám
A mi áldozati Bárányunk „Krisztus... nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök vakságot szerzett” (Zsid 9,12). Csodálatos örömünnepre készülünk, Isten nagy szabadítására és a mi Urunknak az Úr Jézus Krisztusnak mindent felülmúló győzelmére tekintünk vissza. Nem tudunk eleget emlékezni Jézus értünk való kereszthalálára és a halálból való feltámadására. Az életünk van benne: megtartatásunk, bűneink bocsánata, az örök üdvösségünk. „... vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22). Ezért rendeltetett már az Ószövetség idejében a bűnért a véres áldozat. Aki vétkezett s megterhelt lelkiismerete számára felszabadulást, békességet keresett, annak egy bárány vagy más áldozati állat vére árán kellett közelednie a szent és igazságos Istenhez, hogy kegyelmet találjon. így rendelte az Úr. A bárány vére biztosított menedéket az egyiptomi tizedik csapásban, s amely házon ott volt a vér azon a szörnyű éjszakán, az öldöklő angyal nem érinthette e jel alatt lévőket. Ahol nem volt látható a bárány vére, ott iszonyatos ítélet ment végbe - s a barmok első fajzásától a fáraó első gyermekéig mindenki a halál angyalának áldozata lett. Mégis a bárányoknak, bakoknak és bikáknak vére soha sem lehetett elég a lelkiismeret megtisztítására. S az időknek teljességében a próféták által adott ígéretek szerint így jött el maga az Isten, a Szabadító, a Megváltó Isten, testet öltve a Názáreti Jézus Krisztusban. így lett Ő az öröktől való Fiú tökéletes áldozati Báránnyá, hogy önmagát odaáldozva ne csak egy ideigvaló jó lelkiismeretet, de örök üdvösséget szerezzen azoknak, akik Őáltala járulnak Istenhez. Ez a keresztáldozat az, ami képes eltörölni a benne hívők egész bűnös múltját. Jézus áldozati vére nem a jeruzsálemi templom szentélyébe lett bevive a halandó és szintúgy bűnbocsánatra szoruló főpap által, nem a Mennyei Szentély földi másolatába, hanem a valóságosba; Isten jelenlétébe ment be a mi Urunk, hogy mindenkor esedezzék is miérettünk. Ezért örök üdvösség szerzője lett a benne hívők számára. Honnan tudjuk, hogy ez nem csupán elmélet, vallásos filozófia? Onnan, hogy az önmagát értünk a keresztfán odaáldozó Jézus Krisztust az Atya feltámasztotta a halottaiból. Úgy, amint Ő ezt előre meg is mondta többször. Kik látták Őt? Legelőször is a római őrség katonái, akik vagy maguk is, vagy talán a társaik, tagjai voltak a kivégző osztagnak. S míg számukra, valamint a főpapok és vének számára vészhír volt Jézus feltámadása, addig ugyanezt a hírt örömüzenetként mondták el a mennyei hírnökök a Jézus sírját látogató asszonyoknak. S még aznap találkozik a feltámadott Jézussal magdalai Mária, Jakab, Péter, az emmausi tanítványok, s este már egy egész kis sereg. A találkozások, együttlétek egymást követik. S egy alkalommal félezernyi hívének jelent meg. Nincs itt kétely! Azóta is kétezer esztendőn keresztül így lépett be zárkózott életekbe, bereteszelt szívekbe. A szomorúan, csüggedten vándorlók mellé odacsatlakozott. Elébe állt az Őt üldöző Saulnak a damaszkuszi úton, meg nekem is, aki írom e sorokat, s közületek sokaknak, akik olvassátok; elétek állt, mellétek csatlakozott, békességgel köszöntött. Ugye tudjátok, hogy igaz, amit írok? Megtapasztaltátok?! S most, amíg várjuk Őt vissza a Mennyei Szentélyből, az Atya jobbjáról, mindenkinek hirdetjük érettünk való halálát, feltámadását, hogy aki hisz Őbenne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen. Mondjátok tovább a jó hírt minden ismerősnek, hívjatok mindenkit, hogy mind az ünneplésünkben, mind a még előttünk álló életben részesei legyünk Jézus Krisztus halálának és feltámadásának. A tanítványok túláradó örömét kívánja mindenkinek Szabó Péter 5
