Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)

1990 / 3. szám

c. A Szent Szellem ajándékaihoz való vi­szonyulásuk. Nem biblikus a tanítás, amikor bizonyos szellemi ajándékok létezését és elterjedtsé­gét az élő, eleven Gyülekezet igazolásává teszik (a gyümölcs és ajándék összecserélé­­se), vagy fordítva: azt mondják, hogy bizo­nyos szellemi ajándékok hiánya a Gyüleke­zet szellemi károsultságát vagy alacsony szintjét mutatja; amikor egyes szellemi aján­dékokat (nyelveken szólás, jövendőmon­dás, gyógyítás) túlhangsúlyoznak, a közép­pontba állítanak vagy az üdvösség feltételé­nek tekintenek; amikor a nyelveken szólás formájában elhangzó igehirdetést és jöven­dőmondást úgy értelmezik, mint a Szent Szellem által, a Szentháromság egyik szemé­lye által én-formában történt kijelentést; amikor imádság, megáldás, kézrátétel ered­ményeként ajándékok és állítólagos szellem­­(lélek)keresztség nyerhető el; amikor olyan szolgálati értelmezést képviselnek, ahol az isteni kegyelem teljhatalmú hirdetése bizo­nyos személyekhez kötődik. d. Hasadásokat okoznak. Nem biblikus az a tanítás, amikor zárt kö­rökben „szellemi ajándékokkal” élnek, és más nem nyilvános gyakorlatokat (eksztázis stb.) folytatnak; nem biblikus amikor az ilyen csoportok tagjai azt vélik, hogy ők másoknál magasabb hitbeli lépcsőn állnak, és ezért külön körökben elkülönülnek a gyülekezet többi részétől Qúd 17-19). e. Szellemi rabságba vezetnek. Nem bibliai tanításon alapszik az, amikor olyan szellem nyilatkozik meg, amely a józan gondolkodást elhomályosítja (a Bib­liához való hűséget a betű rabszolgaságának tartja), és amely a lelkiismeretet törvényes­­kedő magatartással helyettesíti (bizonyos lelkigondozói praktikákkal, ügyeskedések­kel, mint pl. gyónási kényszer a gyónás ajánlása helyett, túlhajtott ördögűzés), és ezért ellentmond az evangélium világosságá­nak és szabadságának (Gál 5,1; lTim 4,1-3). f. Rajongás által - a Gyülekezet kereszt­hordozó jellegét kikerülve - félrevezetnek. Vékey Tamás Vigyázz! A mi Urunk, a Krisztus mondta: „amely ház meghasonul, elvész.” S mintha azon lennél, mikor a magad, s nem az Úr igazát keresed. Vigyázz, mert ha nem Isten országát, hanem a magad igazát keresed, kivágattatol s a tűzre vettetel. Boldogok, akik az Úr Házáért s nem ellene fáradoznak, akik az Ő ügyét és dolgait munkálják: az Irgalom és Kegyelem képviselői. Nem bibliai tanításon alapszik az, amikor az Újszövetség és a reformáció atyáinak ke­resztközpontú teológiáját a megdicsőülés teológiájává hamisítják; ha elfelejtik, hogy ezen a világon a megváltottak „hallelujázá­­sá”-hoz hozzátartozik még a „Kyrie elei­son,, (Uram, könyörülj) is (Mt 10,34-39); ha a tanítás azt a látszatot kelti, mintha a keresztyén tökéletesség állapota - ami a hí­vőknek csak a test feltámadására szóló ígé­ret - már ebben a világban elérhető volna (Fii 3,12; Jn 3,2). 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom