Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 3. szám
Hit - merészség - kísértés Jézus ezt mondta neki: »Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!« (Máté 4,7). Nagy különbség van aközött, hogy valaki megkísérti-e az Istent, vagy próbára teszi Őt. Az első tilos, az utóbbit szívesen veszi Isten. Felszínesen tekintve úgy tűnik, mintha a két dolog ugyanaz volna, pedig nem az. Ami megkülönbözteti őket, az az, hogy ismerjük-e Isten akaratát, amelyet Igéjében közöl. Izráel és az egyiptomiak mutatnak erre jó példát. Azáltal, hogy bemerészkedtek a Vörös-tengerbe, szörnyű kockázatot vállaltak. Ez olyan kockázat volt, amelyik az izráelitákat dicső megmenekülésre, az egyiptomiakat azonban a halálba és a gyalázatba vitte. Miért? Mivel a két nép közül csak Izráel cselekedett Isten Igéje alapján. Ez az Ige vitte őket ebbe a győzelmes próbába. Vagy nézzük Pált és ifjú barátját, Timóteust. Bár Pál apostol gyenge testalkatú volt, mégis többet teljesített életében, mint tizenkét erős ember. Dacolva a józan értelemmel, 6 tovább fáradozott, és ezzel bebizonyította, hogy Isten ereje mindenre elégséges. Timóteust azonban nem biztatta arra. hogy utánozza őt ebben. Sőt figyelmeztette, hogy különleges gondot fordítson egészségére. Ha ő megpróbálta volna ugyanazt tenni, mint Pál, mégpedig isteni parancs nélkül, az bizonyára istenkísértés lett volna. De amikor az ilyen parancsnak engedelmeskedünk, az azt jelenti, hogy kipróbáljuk Isten hűségét. Watchman Nee Bűn és gond Két dolog zavarja az Istennel való közösségünket: a bűn és a gond. Ha az О világosságában akarsz járni, akkor maradéktalanul szolgáltasd ki gondjaidat is Megváltódnak, amiképpen ezt bűneiddel is tetted. Egy kis aggódás, gond, melyet nem adtunk át az Úrnak, a vele való közösségünket ugyanúgy megszakítja, mint a meg nem vallott bűn. A kísértés haszna Olvasd: Jak 1,12-16; 22-25 Ne vígy minket a kísértésbe... (Mt 6,13). Jézusnak a Miatyánkban ajkunkra adott kérése abból a szomorú megtapasztalásból származik, hogy az ember könnyen kísérthető, s a kísértésben állhatatlan. Példa erre, hogy a tanítványok Jézus kérésére a legnehezebb időszakban sem tudtak vele imában kitartani. A Heidelbergi Káté 127. kérdésére adott felelet ezt a tapasztalati tényt rögzíti: „mi magunkban oly erőtlenek vagyunk, hogy egy pillanatig sem állhatunk meg, a mi esküdt ellenségeink pedig, az ördög, a világ és a tulajdon testünk szüntelenül ostromolnak bennünket...” Hogy Isten mégis megengedi a kísértést, annak komoly oka van: keresztyén életünk fejlődéséért képes az Úr még a kísértéseket is javunkra fordítani. Viszont, ha hittel és Igével harcolni fogunk, győzhetünk is. S e győzelmes életre szükségünk van nekünk és a reánk bízottaknak is. Hitben kipróbált harcosokat akar nevelni az Úr! Ehhez nevelés, gyakorlat és idő kell. Jakab apostol az Igét komolyan vevő hívőket, az abban tartósan gyönyörködőket, az abba beoltottakat látja győzelmesnek. A látszateredményekre törekvők nem érhetnek el tartós sikert. A „szabadság tökéletes törvényét” mélyen szemlélő ember nem lesz feledékeny hallgató, hanem cselekszi az Igét, s így boldog marad életében. Az Isten országába való bejutáshoz rendszeres edzésre van szükségünk. Ahogy egyik énekünk mondja: Végig megálld a nagy tusát, erőt Urad, a Krisztus ád. Nyerd el, mit félre tett neked: a koronát, az életet. Kikapcsolva hangulatainkat, nem lángoló lelkesedéssel, hanem egyöntetű szilárdsággal haladva juthatunk célhoz: Ne csüggedezz, Ő befedez, Ő enned ád, ölébe vesz. Ha gondodat mind ráveted, Krisztus lesz majd az életed. Horváth Lóránd 78
