Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 3. szám
lekezeti, közösségi életünkre, betegségre, életre és halálra, sorsunk legapróbb részletéig. Ezt csak élő hittel lehet elfogadni. 3. Isten néha mintha „lassú” volna imáink meghallgatásában, életünk problémáinak elrendezésében: de ezzel mindig célja van! Ugyanakkor nem vagyunk mi rossz értelemben lassúak?! Erősebben szólva: lomhák, lusták, önzőek? Egy levelet sürgősen meg kellene írnom, valakit vigasztaló szeretetemmel még ma fel kellene keresnem, valahová azonnal el kellene juttatnom segítő pénzemet! De nem teszem! Ráér! Nincs időm! Nincs kedvem! Fáradt vagyok! Majd holnap! Milyen ítélszerűen hangzik Izráel szabadságharca idején - amikor az összes törzs harcba készül - a kiáltás: „Miért maradtál mégis ülve a karámok között, hallgatva a pásztorfurulyát? Rüben tartományaiban nagy fontolgatások voltak” (Bírák 5,16). Filep sietve futott a szerecsen királyi ember szekeréhez, hogy hirdesse neki az örök élet evangéliumát (Csel 8,30). Pál apostol - aki munkatársaival együtt oly sokfelé vitte Isten Igéjét és sokszor csak egy-két napot időzött valahol, hiszen sietős volt a missziójuk -, ha úgy látszott szükségesnek, hoszszabb időt töltött el máshol, például Korintusban, ahol sokan voltak az ellene támadók! „Ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük az Isten Igéjét” (Csel 18,11). íme, az Isten Szelleme szerinti „tempósság”! A nem elkapkodott misszió! Az idő felett is az Úr segítsen minket arra, hogy ajándékul kapott napjainkkal megfelelően tudjunk sáfárkodni, azaz: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12). Isten siet vagy késik?! Akár így, akár úgy látszik is, mindent a legjobbkor tesz. S ez legyen nekünk elég! Hatvani Lajos „Láttad-é?” Tom Allennek hívták azt a skót prédikátort, akinek az élettörténete mélyen megragadott. Egy nagy konferencián hallottam. Eredetileg keresztyén szülői házból származott, de ö nem akarta, hogy Jézushoz neki valamilyen köze legyen. Fiatalemberként úgy gondolta, hogy a szabadságot és az élet teljességét csak úgy kaphatja meg, ha Istentől és az Ő üzenetétől távol tartja magát. Ennek megfelelően élt - egészen addig a nagypéntekig, amelyen teljesen megváltozott az élete. Tom Allen a második világháborúban harci repülősként állomásozott Flandriában, Belgiumban. Egy nagypénteki tábori istentiszteleten vett részt. Ezt vagy időtöltésből tette, vagy talán egy kis maradék keresztyén hagyománytiszteletből. Semmiféle belső érdeklődést nem érzett. Mindaz, ami elhangzott, vagy amit énekeltek, hatástalanul suhant el felette. Akkor azonban felállt egy ember - néger énekes - , és olyan éneket adott elő, amely a szívéig hatolt. Ebben az énekben mindig ez a kérdés ismétlődik: „Láttad-é?” Láttad-é, mikor megfeszíttetett, láttad-é? Láttad-é, szívét dárda járta át? Láttad-é, elsötétült ott a nap? Láttad-é, mikor sírba tétetett, láttad-é? Érdekes! Valahogy egészen megmagyarázhatatlanul ennek az éneknek a meghallgatása közben Tom Allennek ez volt a határozott benyomása: „Ez hozzám szól! Igen, én láttam Őt! S nem csak mint tétlen szemlélő: én, énmagam feszítettem meg az Urat!” Bűnei, melyek eddigi könnyelmű életében még soha nem zavarták, most egyszerre mind előtte voltak; mindennél hatalmasabban és eltávolíthatatlanul. Tom világosan tudta: „Ezek - az én bűneim - hoztak halált Jézusra. Ő meghalt, hogy én élhessek.” Szívében így imádkozott az ifjú harci repülős: „Úr Jézus, köszönöm neked, hogy értem, helyettem haltál meg. Hozzád akarok tartozni és követni akarlak téged, s neked akarok szolgálni egész életemmel. ” Tom Allen olyan emberként hagyta el a nagypénteki istentiszteletet, akit Jézus szeretete által legyőzött és megváltoztatott. Arno Page! 70
