Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 2. szám
BIBLIAI SZEMÉLYEK ÜZENETE ABDIÁS, A GONDVISELŐ (1 Kir 18,3-16) (Jahve szolgája, imádója) Amikor Illés Jézabel elől menekült, Isten csodálatosan megtartotta. Először hollókkal táplálta, majd egy özvegyasszony soha el nem fogyó lisztjével és olajával. Mindez valóságos élmény volt, amely nagy hitet követelt, ugyanakkor igen izgalmas is volt. A jelen igeszakaszban említett száz próféta azonban sokai hétköznapibb úton tartatott meg. Abdiás, Akháb királyi palotájának gazdasági vezetője elrejtette őket egy barlangban, és rendszeresen vitt nekik kenyeret és vizet. Abdiás nem volt hős. Nem hasonlítható bátorságban a meg nem alkuvó Illéshez, de Istent szolgálta ő is, amikor szolgáit táplálta, ami igen fontos volt. Illés és Abdiás esetleg nem rokonszenveztek egymással, annyira különböztek személyükben és elhivatásukban, de mindkettő a maga módján félte az Urat és szolgálta Őt. Isten egyetlen szolgája se vesse meg a másikat csak azért, mert annak elhivatása különbözik az övétől: a maga módján legyen hűséges Istenéhez. ABDIÁS PRÓFÉTA (Abd 10-17) Az Ószövetség eme legrövidebb könyve élesen elítéli azokat, akik félreállnak és gyönyörködnek, amikor embertársuk szenved - mégha önhibájából is. Bizonyos értelemben az ilyen ember az irgalmas Samaritánus ellenpárja. Ézsaú nemcsak félreállt, amikor testvére Jákob bajban volt, nemcsak kinevette bajában, hanem még maga is segített annak növelésében, és azon volt, hogy ne ússza meg ép bőrrel. Mindnyájunkban megvan ez az alattomos hajlandóság azok gőgös elítélésére, akik viselkedésükkel Isten fenyítését vonták magukra, sőt olykor valóságos gyönyörűségünket találjuk szenvedésükben. Abdiás azonban figyelmeztet bennünket, hogy amit vetettünk, azt fogjuk aratni is. A szenvedőket pedig arra emlékezteti, hogy Istentől mindig remélhetik a gyógyulást. PONTIUS PILÁTUS (Jn 18,33-44) (a felfegyverzett) Pilátus súlyos kényszerhelyzet előtt állt: vagy azt teszi, amit ő (és felesége) helyesnek ismer el, és ezzel kiszolgáltatja magát a gátlástalan zsidó vallási vezérek zsarolásának, vagy pedig aláírja annak az Embernek a halálos ítéletét, akit - noha ártatlan - előbb-utóbb úgyis megölnek, ha most nem is feszítik keresztre. Pilátus a könnyebb utat választja, és noha határozatlanul felteszi a kérdést: mi az igazság? - és ezzel látszólag mély filozófiai bölcsességet mond ki, valójában erre a kérdésre egyszerű a válasz. Az az igazság a helyes, amit az embernek a lelkiismerete sugall: minden más alávaló hazugság. Pilátus ehelyett a kényelmes és önző utat választotta, és ezzel örök szégyent hozott magára. Semmiféle „mosom kezeimet” nem emelheti ki őt azoknak a szomorú sorából, akik elvesztették lelkűket, mert féltek az igazságtól. BARABÁS (Mt 27,15-26) (az atyák fia) Bármely, a drámai iránt érzékkel bíró történetmondó felismeri Barabásban a megváltás tökéletes kiábrázolását. Amikor Krisztust elfogták, Barabás fölött már kimondták a halálos ítéletet és csak a kivégzés volt hátra. Ehhez a keresztet is megácsolták. A következő reggelen azonban megnyílt a börtönajtó és szabadon engedték, mégpedig úgy, hogy egy lépést sem tett ennek érdekében. Pilátus döntése alapján mentes volt minden büntetéstől, a törvény átkától, közben viszont az Isten Fia lépett a helyére, és a keresztfára szegezték. A helyettes engesztelő áldozat ékesen szóló kiábrázolása Barabás esete, de a Szentírás sejteti, hogy nem élt vele, nem lett belőle semmi haszna. A Biblia nem elbeszéléskötet, hanem tények gyűjteménye, és tény az, hogy a kereszt ereje csak a benne hívőknek használ. HarryFoster Találkozás János 1,43 Egy perc volt csupán, csak annyit mondott:- Kövess engem! Olthatatlan láng ég azóta szívemben. Tamás Jenő 47
