Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)

1990 / 2. szám

PETER BESZEDE Csel 5,17-33 Jézus vére Isten minden nyomorúság, börtön közepet­te utat nyit az élet beszédének, bár a világ ezt nem fogadja be és küzd ellene. Az élet beszédében benne van Jézus vére, ez bot­­ránkoztatja meg legjobban a hitetlent. Cselekedetek 5,28-ban is két dolog ellen tiltakoznak a zsidók dühösen: A Jézus ne­vében való tanítás ellen, és hogy az Ő vérét ne hárítsák reájuk. A tanítványok tanítása nem bölcselkedés, filozófia volt, hanem személyes bizony­ságtétel. Ha szépen felépített, bölcselkedő prédikációt mondtak volna, senki nem ül­dözte volna őket. De itt nem babra ment a játék, hanem halálos komolyan arról volt szó, kire hárul Jézus vére. Csodálatos, hogy a zsidók ezt csak addig vállalták, amíg Jézus élt: „Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!” (Mt 27,25). Halála után már nem vállalták el a vérét. Pétert azonban nem tudják megfélemlíteni, hiszen most is bör­tönből jött ki. Itt a valóságról van szó; hogy valóban csak rájuk hárítják-e, vagy valóban rajtuk van. Ezért Istennek engedelmesked­ve nem kerüli el ezt a kényes pontot, ismé­teli: „ ... akit ti fára függesztve kivégezte­tek” (Lk 5,30). És itt következik a legcso­dálatosabb és legérthetetlenebb titka Isten­nek: Isten elfogadta a zsidók kérését, hogy az Ő vére rajtuk, de úgy, hogy üdvösségük­re fordítja, - hogy éppen ez alatt a vér alatt juthatnak el az üdvösségre. Ahogy József mondta Egyiptomban a megrémült testvé­reknek: „Ne féljetek!... Ti rosszat tervez­tetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt” (IMóz 50,20). Ezért mondja Péter a Csel 5,31-ben, hogy adjon Izraelnek bűn­bánatot és bűnöknek bocsánatát. Tehát, amint egy lélek - vagy majd egykor egész Izrael - felismeri, hogy Jézus vére rajta van, megtartatik. A zsidók előtt a vérnek sokkal nagyobb jelentősége van, mint szá­munkra, mert ők az első, a mózesi, - az Ószerződéshez külön-külön saját vérüket adták a körülmetélkedéskor. De ez a vér nem visz át a halálból az életre, ezért Isten adott vért, ez nem bűnös ember vére, ennek van ereje, ez az Újszövetség. Péter bizonyosságának és bátorságának tit­ka az volt, hogy mellettük bizonyságot tett a Szent Szellem is. A Csel 15,28-ban egy fontos döntésnél is így kezdi Péter: „Mert a Szent Szellem jónak látta, és mi is úgy láttuk jónak. ” Bár a mi döntéseinkben és igazságkeresé­sünkben tanúskodna mellettünk a Szent Szellem Isten. Dr. Kiss Ferenc Vékey Tamás PÁSZTOR NÉLKÜL? Benső csöndem soktükrű szobájából keresem nyitját a kívül belül sebesre verő félelemnek. Világpusztító fegyverek kergetik, űzik az embert a lelki halálig. A félelem tépi a virágot, marcangolja, kavarja, fújja a lángot. Adhat-e dalt teremtő illatot az ember, ha őrző pásztora nem áll mellette? (Olvasd a 23. zsoltárt!) 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom