Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám
NÖVEKEDJETEK AZ ISMERETBEN! Gondolatok az Efézusi levélről (41) Az Efézusi levél hatodik fejezetében (5. vers), nem egyszerűen szolgákhoz, hanem rabszolgákhoz beszél Pál apostol. Az akkori társadalom legkiszolgáltatottabb, legmegvetettebb rétegéhez, akikben emberileg a legtöbb esetben jogos gyűlölet, megvetés, irigység uralkodott rabszolgatartóik iránt. Pálnak nem az volt a feladata, hogy a rabszolgatársadalom megdöntésén munkálkodjon, mint forradalmár. Bár korának legnagyobb társadalmi reformere volt, mikor bátran hirdette, hogy „Krisztusban tehát nincs többé sem zsidó, sem görög, nincs sem (rab)szolga, sem szabad, nincs sem férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gál 3,28). És nemcsak hirdették ezt az első keresztyén közösségek, de a gyakorlatban meg is valósították. Testvérként ültek egymás mellett a gyülekezetekben a rabszolgatartók rabszolgáikkal, részesültek az egy kenyérből és borból az úrvacsora, a kenyértörés közösségében. Ezek ellenére az apostol a keresztyén rabszolgákat egy isteni viszonyba állította be, különösen akkor, ha uraik is hívők voltak. (Lásd a Filemonnak írt levelet!) A munka, a társadalmi rang ne legyen teher a hívő ember számára, mert azokban is szolgálhat Istennek. Bármennyire is furcsán hangzik 20. századi fülünknek, a munka is lehet istentisztelet. A gyülekezet tagja a munkahelyén is missziózhat azzal, hogy úgy dolgozik, mintha Istennek végezné munkáját. Ahhoz nem kell távoli országba utaznia a hívő embernek, hogy misszionárius legyen. Még csak prédikátornak vagy papnak sem kell lennie, hogy Isten gyermekeként papi szolgálatot végezzen a szürke hétköznapok taposó malmában. Ha Isten kezéből tudja fogadni munkáját, akkor munkahelye a szó valódi értelmében templom, istentiszteleti hely. A káromkodó, csúfolkodó, gáncsoskodó vagy részeges munkatársak, a mindenki számára kibírhatatlan, zsarnokoskodó főnök nem fog belőle hasonló indulatokat kiváltani. Nem szabadulni akar majd tőlük, hanem szolgálni nekik azzal a krisztusi indulattal, amellyel Ő le tudott hajolni a legmélyebbre zuhant báránykája után is. Első helyen pedig őutána! „Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi (Károli pontosabb: hús-testi) uraitoknak” (5. vers). A félelem és rettegés nem arra vonatkozik, hogy valaki állandóan reszkessen, ha meglátja főnökét. Nem is kell alázatoskodó „talpnyalóvá” válnia a hívő embernek mások előtt. Ezt a felszólítást akkor értjük és éljük meg igazán, ha meglátjuk, hogy ugyanez a két szó szerepel a Fii 2,12-ben is: “félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket”. Istent kell igazán félnünk és abban a nem bénító, hanem gyümölcsöző feszültségben élni, hogy amit teszünk, ahogy viselkedünk, Ő szerinte való-e, üdvösségünket erősíti-e. Azt mondja az Ige: „Krisztus (rabszolgáiként cselekedjétek az Isten akaratát” (6. vers). így tölthetjük csak be az Ige parancsát „olyan tiszta szívvel (Károli: a szív egyenességében), mint a Krisztusnak”. Az itt olvasható tiszta szó, nem azonos a Szentírás általános jellegű tiszta, megtisztít szavával (lásd: Ef 5,26). A szó görögül: aplotész. Ebből az „a-” fosztóképző, a szó további része a magyar nyelvben is használt: plusz. Tehát: nem összetett, azaz, egyszerű, egyszerűség. A szó melléknévi alakját csak Urunk használta egyszer: ,A test lámpása a szem. Ezért, ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz” (Mt 6,22; Lk 11,34). Az Úr Jézus szerint mikor tiszta a szem? Ha nem összetett, azaz, nem kancsal, egy-fókuszú. Nem 29
