Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 2. szám
NÖVEKEDJETEK AZ ISMERETBEN! Gondolatok az Efézusi levélről (38) Miért szerette és adta önmagát Krisztus a Gyülekezetért? így folytatja az apostol: „hogy a keresztségben Igéjével megtisztítva megszentelje” (5,26). Állítsuk párhuzamba Károli visszaadásával: „hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által”. Ami szembeötlő az új fordításban, az a „keresztség” szó a „víz fürdője” helyett. Komjáthy Benedek (1533) fordításában olvashatjuk először, hogy a két fogalmat azonosítja: „megtiztoitattat az keresth víznek mosásával, az élethnek igeievei, (azaz atyaknak és fiúnak, és sentleleknek neveben)”. Nyolc évvel később (1541) Sylvester már visszatér a görög szöveg pontos visszaadásához, amihez azután évszázadokon át úgy a protestáns, mint a katolikus fordítók is ragaszkodtak. A Békés-Dalos féle római katolikus fordításban (1951) tér vissza újra Komjáthy fordítása, amit azután minden katolikus, sőt protestáns fordítás is átvett (Ravasz L. - Budai G. - Ö. B.). A szövegösszefüggésből azonban nem az tűnik ki, hogy Pál apostol itt a keresztségre vagy bemerítésre gondolt. Ez szőrszálhasogatás, aminek semmi értelme, mondhatják egyesek. Ez azonban nem így van. Minden emberi hagyomány, dogma úgy indult, hogy először csak egy hajszálnyit tértek el az Igétől. Ma már láthatjuk, hogy hova vezettek ezek. „Szentírás” lett belőlük, sok esetben még annál is több. Jó példa erre az 5,32-ben olvasható „nagy titok ez” kitétel. Görögben a magyar nyelvbe is átkerült mysztérion (misztérium, titok) szó szerepel. A másfél évezredes hivatalos katolikus fordításban, a latin nyelvű Vulgátában a sacramentum (sákramentum) szóval adták vissza. Ennek alapján vált dogmává a „házasság szentsége” és került be a katolikus egyház által tartott „hét szentség” közé. Nem hiába figyelmeztette már Pál apostol is szellemi fiát: „az egészséges beszédeknek (görögben: szavaknak) példáját megtartsd” (2Tim 1,13 - Károli). A görög szöveg szórendjét és szavait évszázadokon át helyesen adták vissza fordításaink. Krisztus azért adta önmagát (különleges értelemben) az Ekklésiáért, „hogy azt megszentelje”. A hangsúly ezen van. A megszentelés nem egy aktus csupán (mint a keresztség), hanem folyamat, ami halálunkig tart. Naponkénti, állandó tisztulásra van szükségünk, mert a megváltatlan hústestünkben lakozó bűn és a világ beszennyezi még a hívőt is. Miben áll tehát az Efézusi levél ezen helyén a megszentelődés folyamata? Abban, hogy állandóan oda kell járulnunk a kegyelem királyi székéhez megtisztításért, amit a vízben való megfürdéshez hasonlít az apostol. Azt is hozzáteszi azonnal - mintegy zárójelben -, hogy a megtisztító közeg tulajdonképpen az „Ige”. Azt várnánk, hogy itt görögben a logosz szó álljon, de nem az szerepel, hanem a réma . A Bibliai Szótár szerint: „a logosz = szó, egy gondolat teljes kifejezése; nem nyelvtani, hanem ésszerű (logikus) szó; a kijelentett Ige ; - a réma = kijelentés, az élő hanggal kiejtett, elmondott szó.” Tehát Ő a kijelentett és elmondott Ige által tisztogat, igazít útba, terel vissza a helyes ösvényre, ha letérünk róla. Itt újra visszakanyarodhatunk az Ige alapmondanivalójához, amit a férjeknek üzen: Ha a férfi feje Krisztus, akkor azzal a szeretettel kell szeretnie feleségét, azzal az önfeláldozással a másikért, ahogyan Ő tette. Ha így cselekszik, akkor helyén van a házasságban, megszenteli feleségét is, mert „az a gyöngébb edény”, akinek meg kell adni a tiszteletet, mint „örököstársaitoknak is az élet kegyelmében” (lPt 3,7). 57
