Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 3. szám
NÖVEKEDJETEK AZ ISMERETBEN Gondolatok az Efézusi levélről (35) „Egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság fiai" - mondja az apostol az 5,8-ban. Isten előtt hit által nyerünk megigazulást - és tetteinkkel igazoljuk hitünket az emberek előtt. Amely hit nem változtatja meg az ember életét, az nem valódi hit. Az Ige ebben a versben megszemélyesíti a sötétséget. Egykor nemcsak sötétség volt bennetek - mondja hanem ti magatok voltatok a sötétség. A Gyülekezet tagjai azonban már fényteltek, a fény hordozói. Ez kötelez. „Éljetek úgy, mint a fény fiai” - buzdít az apostol, mert a belső változásnak külső megnyilvánulásokban kell megmutatkoznia. Ha nem így van, becsapjuk magunkat is (lásd az előbbi Igét: Jak 1,26), mert „az ilyenek a kegyesség látszatát megtartják ugyan” (2Tim 3,5), de hol van annak ereje? Egyik bibliaóránkon arról beszélgettünk, hogyha valaki krisztusi életet él a munkahelyén, azt ugyan látszólag elismerik, de ahol lehet kellemetlenkednek vele. Nyíltan nem üldözik, de hátrányait érzi hitének, esetleg kimarad a fizetésemelésből, nem kap jutalmat stb. Hitetlen munkatársai - mint különcöt - kizárják társaságukból, mert nem úszik velük együtt az árban. Ekkor megszólalt az egyik jelenlévő testvér: „Nem értem miről beszéltek. Én már 15 éve egy munkahelyen dolgozom, és nem tudják rólam, hogy hívő vagyok.” Mindenki megdöbbent egy pillanatra. Lehetséges az, hogy valaki Isten gyermeke, Krisztus követője, és a környezete nem veszi észre rajta, hogy valamiképpen más ember, mint ők? Felmerül a kérdés: Vajon van-e hite egyáltalán az ilyen embernek? Ha már az ószövetségi népnek ezt üzente Isten: „Szeretetet kívánok, és nem áldozatot” (Hós 6,6), mennyivel inkább nekünk, a Gyülekezet (ekklészia), a Krisztus Teste tagjainak. Az isteni szeretet azonban elvezet az Istennek tetsző áldozatra, mert gyakorolni fogjuk a 10. vers buzdítását: „ítéljétek meg (pontosabban: vizsgáljátok meg) tehát, mi kedves az Úrnak!” A fény, az Isten Szelleme elvezet a gyümölcsöző életre és nem lesz tovább részünk „a sötétség terméketlen cselekedeteiben” (5,11). A fényben járás három megnyilvánulásáról szól itt az apostol: „A világosság (fény) gyümölcse pedig csupa jóság, igazság (igazságosság) és egyenesség (igazság, valóság)” (5,9). Hogy a gyümölcsözéshez fényre van szükség, ezt lépten nyomon igazolja körülöttünk Isten teremtett világa. Erre igen korán rájött az ember. A legtöbb étel, ami naponta az asztalunkra kerül, szénhidrátból vagy keményítőből áll (kenyér, gabonafélék, burgonya, cukor stb.). Ezt az anyagot a növények nem a talajból nyerik, hanem a levegőből, a napfényből. Fotoszintézissel, fényenergia felhasználásával megy végbe a zöld növények alapvető életfolyamata. (A fotoszintézis görög szó, jelentése: összerak fény által). Nem arra tanít-e bennünket Isten a természet által is, hogy fényben járjunk? A fény gyermekei (5,8 - nem „fiai”!) feladattal bízattak meg. Fényhordozóknak kell lenniük a bűn sötétségében itt a földön. Ezt nevezhetjük fény-missziónak is. „Ne legyen részetek a sötétség terméketlen cselekedeteiben” (5,11), mert akkor missziótok kudarcot vall! Sőt az apostol erre biztatja Isten szentjeit: „inkább leplezzétek le („feddjétek meg” - Károli) ezeket”. Ez azonban nem azt jelenti, ahogy ezt a felhívást a „túlbuzgó” hívők értelmezik: mindenhol, mindenkire (hívőre, hitetlenre) mindenért rá kell szólni; kíméletlenül kioktatni, megszégyeníteni, szeretetlenül kritizálni - mert ezzel nem megyünk semmire! De ha a hívő ember valóban a fény gyermekeként jár ebben a világban, a benne lakozó Krisztus fénye, szentsége felfedi, feltárja, ismertté tesz a tényeket - ez a görög 91