Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)

1988 / 3. szám

Hogyan lehetne igaz az ember Isten előtt?

Ez a nagy kérdés nemcsak Jób (9,2) ideje óta, hanem voltaképpen a bűnbeesés óta foglalkoztatja az emberiséget. A nagy világvallások lényegében mind egy választ adnak a kérdésre: jó cselekedetek által. Ez a válasz a természetes emberi gondolkodásnak meg is felel, de nem egyezik Isten gondolatával és tervével.

Jézus Krisztus, aki az Atyától jött, ezért az összes nagy vallásoktól eltérő feleletet ad a kérdésre. A farizeus és a vámszedő példázatában (Lk 18,9-14) világosan kifejti, hogy nem a jó cselekedeteit emlegető farizeus, hanem a bűnösségét beismerő vámszedő ment haza megigazulva a templomból. Az ember tehát úgy lesz igazzá Isten előtt, hogy mint bűnös kegyelmet kap tőle. A Szentírás ezt megigazulásnak nevezi, amelyről gyakran olvasunk, különösen az apostoli levelekben.

Lássuk néhány erre vonatkozó bibliai hely magyarázatát.

1. „Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által” (Róm 3,24). „Az Ő kegyelméből megigazulva” (Tit 3,7). Megigazulásunk forrása tehát az Isten kegyelme. Hogyan működik ez az isteni kegyelem? A törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság (valóság) pedig Jézus Krisztus által lett (Jn 1,17). Jób kérdésének tehát Jézus Krisztusnál van a megoldása. Jób ennek a fejezetnek egy későbbi részében (9,33) azt is panaszolja, hogy ember és Isten között nincsen döntőbíró (igazlátó), aki kezét közbevethesse. Pál apostol már tudja, hogy van egy közbenjáró Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus (lTim 2,5), aki önmagát adta váltságul érettünk.

2. „Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká” (Róm 5,19). Jézus Krisztus engedelmes élete tehát a mi megigazulásunk alapja. „Nem hagyott (az Atya) egyedül,

mert mindig azt teszem, ami neki kedves” (Jn 8,29).

3. „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Tehát már most megigazított minket az Ő vére által...” (Róm 5,8-9). Jézus vére tehát az ár, amelyet Ő megigazulásunkért fizetett.

4. „Aki (Jézus) halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” (Róm 4,25). Jézus Krisztus feltámadása tehát nemcsak annak a pecsétje, hogy Isten elfogadta az Ő életét és halálát, hanem egyszersmind a mi megigazulásunk biztosítéka is. Bűneink bocsánatát nemcsak egy meghalt áldozat garantálja, mint az Ószövetségben, hanem a feltámadott Krisztus is.

Az 1-4. pontokban Isten gondoskodását láttuk, melyeket üdvösségünk érdekében hozott. Sokan kérdezik, mi hát az ember része és szerepe saját üdvösségének elnyerésében? Különösen a maga erejében bizakodó hústesti ember nem akar semmiképpen belenyugodni abba, hogy neki ne legyen számottevő része a saját üdvösségében; nos hát Isten az embernek is adott ebben szerepet, s erre nézve még két fő pontot olvasunk a Szentírásban, melyek a következők.

5. „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1). A hit tehát az az eszköz, az a mód, amelynek segítségével elfogadjuk megigazulásunkat. Hit által tesszük magunkat részesévé Isten gondviselő kegyelmének, és hitetlenség által zárjuk ki magunkat abból. Az olyan hitet, amelynek tárgya Jézus Krisztus és Isten üdvözítő kegyelme, a Szentírás élő hitnek nevezi; minden olyan hit pedig, amelynek akármi más tárgya is van, mégha szépnek látszó is az - a Szentírás szerint -, holt hit. Ha tehát valaki arra vágyik, hogy nagy része legyen a saját üdvösségében, úgy fejtsen ki minél nagyobb hitet Istenben, Jézusban és a Szent Szellem erejében.

67