Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
... az utolsó harsonaszóra „íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elaludni, de mindnyájan el fogunk változni. Egyszerre egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra. lKorintus 15,51-52 Az utolsó harsonaszóra! - Pál apostol itt a római katonaéletből veszi a hasonlatát. Érdekes, hogy így teszi világossá egyik legnagyobb kiváltságunkat, az egyik legcsodálatosabb valóságot. Elváltozunk nagy hirtelen, egy szempillantás alatt, és utána bemegyünk a dicsőségbe. Elragadtatunk a harc és a szenvedések színteréről, hogy belépjünk örökre a békesség helyére. Látni fogjuk őt, aki békességet szerzett az Ő keresztjének vére által, és találkozni fogunk vele, aki a mi békességünk. És ez az utolsó harsonaszóra fog megtörténni. A korintusiak jól ismerték ezt a képet. A római légiók háromféle harsonajelt ismertek. Az első figyelmeztető jelzés volt, a második jelentése: „Készen álljatok!”, a harmadik viszont parancs volt: „Előre!” Ekkorra már mindennek rendben kellett lenni. Ezután a csapat megindult. Ezért nem mondja az apostol, hogy „elváltozunk, ha a harsonaszó felhangzik”, hanem az „utolsó harsonaszóra”. Azt gondolhatná valaki, hogy ez csak kép, de nem, mert a Szent Szellem a helyes képet alkalmazza. Éppen ez a kifejezés hívja fel figyelmünket a csodálatos valóságra, amely az Úr az övéiért való eljövetelére vonatkozik: Ő már mindent megtett, ami szükséges ahhoz, hogy részesüljünk vele együtt az Atya dicsőségében. Minden megtörtént! Nekünk semmi tennivalónk nem maradt. Mivel Krisztus meghalt értünk, kiszabadultunk a halál és sír hatalmából. Krisztus feltámadt, és vele együtt mi is részesei vagyunk a dicsőséges feltámadási életnek. Őbenne már a mennyben van osztályrészünk, azonban várunk arra, hogy test szerint is vele legyünk a mennyben. Készen állunk az elragadtatásra? A menynyei harcosok várják a jeladást: „Előre!” Amikor a jel felhangzik, bemehetnek a mennybe. Kitartóan és feszülten várakoznak, közben azonban szívesen beszélnek az utolsó harsonaszóról. El fogunk változni, és a halottak romolhatatlanságban fognak feltámadni. Ennek még meg kell történni. Minden más viszont rendben van. A lakás, amely befogad minket, készen áll. Az Atya vár bennünket. Jézus Krisztus, a Gyülekezet Feje vágyódik utánunk! Mikor fogunk elváltozni? Mikor fognak a halottak romolhatatlan testben feltámadni? Amikor az Úr eljön, parancsoló kiáltással, az arkangyal hangjával és Isten harsonájával. Amikor az apostol így folytatja: „Mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk” (lKor 15,52), akkor ez többé már nem kép. Akaratlanul is emlékeztet ez bennünket azokra az ezüst harsonákra, amelyeket azért fújtak meg, hogy az egész nép összegyűljön az Úr színe előtt. Ilyenkor nem röviden hangzó jeleket fújtak, hanem hosszasan zengő harsonahang zengett (4Móz 10). Isten Fiának hatalmas hangja át fog hatolni a sírokon. Hívja azokat, akik elaludtak. Akik ismerik Őt, meghallják a hangját. És akkor egyszerre ott fognak állni mind - azok, akik átmentek a halálon, és azok is, akik akkor élnek -, hogy kövessék azt, aki eljött értük. Elébe a levegőégbe ragadtatnak. Akkor minden elmarad mögöttük: bűn, világ, szenvedések, halál és sír, s helyette befogadja őket a menny minden dicsőségével. Ott van az Atya! Ott van a Bárány! Ott fény van és élet, és örökkévaló öröm! Milyen csodálatos figyelni az Ige vigasztaló szavaira: 7
