Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)

1988 / 2. szám

most elhagyom a világot, és az Atyához megyek. ” A menny és a föld azért nyílt meg egymás előtt, mert Jézus Krisztus eljött a világba.

Az Úr Jézus mindig az Atyához fordult minden kérésével, minden kérdésével. Nagyon korán, amikor még sötét volt (Mk 1,35). Napközben, amikor nehéz helyzetbe került, mielőtt még másként mentek volna a dolgok, mint ahogy az Atyának vele kapcsolatos tervében voltak (Jn 6,15). Este, egy-egy munkás nap elteltével, amikor az emberek hazamentek (Jn 7,35-8,1). Néhány fontos dolgot csak éjszaka tudott megbeszélni az Atyával, hogy másnap reggel újra bátran fogjon hozzá feladatai elvégzéséhez (Lk 6,12).

Az utolsó vacsorán beszélt tanítványainak arról, hogy visszatér az Atyához: „Az én Atyám házában sok hajlék van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti

is” (Jn 14,2-3; 16,28). Az Úr Jézus feláll a vacsorától, és elindul a Gecsemánéba és a keresztre vezető úton, hogy a „világ megtudja, hogy szeretem az Atyát és azt teszem, amit az Atya parancsolt nekem”. „Ne igyam ki azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” (Mt 26,39-42; Jn

18,11). Ezen az úton az égre emeli szemét és így imádkozik: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a Te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged ” (Jn 17,1). „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Azért engedte Jézus Krisztus, hogy az Atya elküldje erre a világra, hogy ebbe a boldog egységbe minket is befogadhasson és kijelentse nekünk az Atya nevét: „Abba, Atyám!” Imádság: Hálát adunk, Atyánk, kegyelmedért, szeretetedért, hatalmadért, hogy a bűnösök útjáról olyan közel vittél magadhoz! ,Abba, Atyánk!” próbálják gyermekeid kimondani. ,Abba!" mondják a megváltott bűnösök.

Szellemed a mi szellemünkkel együtt tesz bizonyságot arról, hogy .Abba, Atyának” hívnak. Amen!

Gondolatok a nevetésről

Isten nem hagyja szó nélkül egyetlen hitetlenkedő mosolyunkat sem (lMóz 18,15). Az ember akkor a legszánandóbb, amikor Istent neveti ki.

Arcra borulva is ki lehet nevetni az Urat (lMóz 17,17).

Milyen nevetséges dolog azt hinni, hogy a mindenható Isten nem tudja, mi történik a sátorlap másik oldalán.

Miközben Sára hallgatózott - Isten a szívét hallgatta ki (lMóz 18,10).

Nem sokkal azután, hogy Abrahám kinevette az Urat, az Úr elhatározta, hogy megosztja vele titkait (lMóz 18,17).

Lehet, hogy akkor kapjuk a legértékesebb ajándékot, amikor mindenki nevet rajtunk (lMóz 21,6).

Az utolsó nevetés lehet nagyon keserű is. Bélsaccar azon az éjszakán utoljára nevetett, amikor a jeruzsálemi templomból származó edényekből bort ivott, s közben öntött és faragott istenszobrokat dicsőített (Dániel 5).

Amikor Isten nevet, az maga a kérlelhetetlen ítélet (Zsolt 2,4).

Nevetés és öröm nem mindig ikertestvérek, mert „nevetés közben is fájhat a szív” (Péld 14,13).

Az emberek gúnyos nevetése ne állítsa meg benned az életmentő irgalmat (Mt 9,24).

Jézus egyetlen viccet sem hagyott ránk, pedig az Ö öröme teljes volt.

Isten azt akarja, hogy több édes derű legyen a világon és semmiféle keserű gúny.

38