Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)

1988 / 1. szám

egyetlen angyalfejedelemnél, sem a mennyei világ más lakóinál. Csak az állatoknál van szó megváltozott formában a lélekről, de a harmadik rész, a szellem említése nélkül.

Alapvető kinyilatkoztatásként érvényes az 1Tesz 5,23 szerint az, hogy Isten az embert hármasságnak alkotta. Csak így teljes egész az ember, ha mind a három rész: a test, a lélek és a szellem együtt megvan az egyénben. Ebben áll az embernek az Istenhez való hasonlatossága. Az ember személyiségében éppúgy hármassággal rendelkezik, mint maga az élő Isten. Világosan és többször is szó van Isten szelleme mellett Isten leikéről (3Móz 26,11.30) és az Ő formájáról (4Móz 12,8; Fii 2,6). Ha tehát az ember valóban Isten képére és hasonlatosságára formáltatott - és ez nem kétséges akkor majdnem azt is mondhatnánk, hogy Isten az eredeti minta, és mivel az ember az Ő képére teremtetett, a Magasságos tulajdonképpen az „eredeti" ember.

Ha pontosan követjük a teremtésről szóló tudósítást, akkor a következők állnak előttünk: Isten Szelleme - Ószövetségben „ruach” - először anyaggá koordinálja (összerendezi) az energiát, és az atomokból molekulákat alkot, ahogyan ma is itt van körülöttünk. Közben egy csodálatos rendet teremt a természeti törvények létrehozása által, amit mi mindig megcsodálunk, amikor felfedezzük azokat a fizikában és kémiában. Majd előszólítja a fényt (világosságot), mint Szellemének megnyilatkozási formáját, elkülöníti a sötétségtől. Elválasztja az alsó vizeket a felső vizektől, létrehozza a levegőeget és a földgolyót. A Föld felszínén megteremti a növényeket, a fák csodálatos világát, felragyogtatja a napot, a holdat, a csillagokat, miáltal létrejön az éjjel és nappal, az idő, az évek.

Miután létrejött az állatok sokfélesége a vizekben, a földön és a föld felett, Isten megteremtett minden előfeltételt ahhoz, hogy beléhelyezze a maga hasonmását a teremtettségbe. Mielőtt még megteremtette volna az embert, már elhatározta, hogy az Ő pontos hasonmása, mint az Ő képviselője uralkodjék majd az egész Föld és az állatvilág felett. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy az általa már kezdetben megteremtett matériából megformálja az Ő „sálám”-jét, azaz az Ő képét, alakját, mintegy önmaga szent

kinyilatkoztatását az ég lakói előtt, akik bizonyára figyelmesen szemlélték mindezeket, mint nézők. Az Ő önarcképének („képmás”) első része, az ember teste tehát előállott. Ennek adta Isten a látás, hallás, tapintás, szaglás és ízlelés képességét. Összefoglalva ezt az öt érzékszervet a következő fogalmakkal jelölhetjük: optika, akusztika és kontaktus. (Látás, hallás és érintkezés-kapcsolat.)

A teremtéstörténet most következő részénél minden szónak, a szavak nyelvtani alakjának is nagy jelentősége van. Isten az emberi test orrába beleleheli az „élet leheletét”. Isten a működő - érzékszervekkel rendelkező, megformált - anyagba belehelyezi az „anyagnélkülit”, amikor beleleheli a „nischemat chajjim”-jét, matériába a nem-anyagot. A szószerinti fordításban ez a szórend: „nischemat chajjim” fontos, mert így az élet többes számban van (életek), tehát az isteni élet többes számáról van szó. Az az érvelés, hogy Isten csak egy leheletet lehelt volna az emberbe, és így csak a szellem jött létre az emberben, a lélek pedig nem, nyelvészetileg nem helytálló. Nemcsak H. Langenberg, aki mind az etimológiában, mind szellemi vonalon kiváló tudós volt, hanem sok más, áldott írásmagyarázó is arra való utalást lát a többes számú alakban: „az életek lehelete”, hogy Isten az Ő isteni szellemének az emberbe való belelehelésével a lelket is és a szellemit, mint az Ő lényének egy darabját adta oda, vagy talán csak odakölcsönözte, hogy az Ő pontos képmásában lakozzék.

fgy az ember a teremtéstörténet végén három részből állott: testből, lélekből és szellemből. Persze mindjárt ki kellene hangsúlyozni, hogy az ember élő lélekké lett, ami azt jelenti, hogy az ember egyénisége, az „ÉN”-je, vagyis ő „önmaga” a „lélek”-ben van és nem a szellemben. Hogy aztán ezt kezdettől fogva így alkotta-e meg Isten, vagy pedig az ember sajátosságánál fogva a lelkét erősebben ki tudta fejleszteni és a teste, valamint a szelleme fölé tudta emelni, azt az Ige itt nem mondja meg. Én inkább az utóbbit fogadom el, hiszen éppen ezért állapította meg Isten később, hogy nem jó az embernek egyedül maradnia. Feltehető, hogy a nagyobb hatalommá váló lélek (ÉN), egy TE után vágyódott, sóvárogva a gyöngédség és a szerelmi betel20