Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 4. szám
Úrnak” (5,22). Ez ma már nincs érvényben, vallja a legtöbb keresztyén teológus és felekezet. Az emancipált nő pedig felháborodva tiltakozik még a gondolata ellen is. Szomorú, hogy még sok hívő asszony is! Azt el kell ismerni, hogy a férfiak sok esetben hibáztak, és ez is hozzájárult a kirobbant emancipációs mozgalomhoz. Azonban azt is látnunk kell világosan, hogy az isteni rend elleni lázadás az idők jeleihez tartozik. Számunkra csak az Ige lehet az egyetlen zsinórmérték ebben a kérdésben is. Isten teremtett egy rendet, mégpedig egy életrendet, és nem rangrendet. A Gál 3,28- ban ezt olvassuk: „Krisztusban tehát nincs többé ... sem szolga, sem szabad, nincs sem férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” Ez érték rend, de az Efézusi levél életrendről beszél, amit az „Úrnak” kitétel is kihangsúlyoz. Az üdvösség kérdésében teljes az egyenlőség, nincs sem faji, sem nembeli előny vagy különbség. A házasságban azonban a férfinak kell mindenben elöljárnia, ő a felelős érte. Az asszonynak alá kell rendelnie magát a család fejének, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel a férfi rabszolgájává vált, aki kénye-kedve szerint tehet vele bármit. A nőnek viszont akkor kellene felmérnie, hogy tudja-e majd tisztelni a férfiban azt a férjet, akire fel tud nézni, akinek alá tudja magát rendelni mindenben, amikor jövendőbelije megkéri a kezét. Az említett é/eírendben tehát az asszonynak fel kell néznie a férjére, nem pedig le. Ha a nő férjében támaszát, élettársát látja, nem fog nehezére esni az alárendelés. Ehhez a férfinek elsőrenden nem egy igen kiművelt valakinek kell lennie, sem nem despotának, kényúrnak vagy parancsolónak, hanem az Isten által teremtett rendben jellemével, természeti adottságaival megállni. A férfi-nem az erősebb, a keményebb, az élet körülményeivel szemben szilárdabban megálló, kevésbé befolyásolható. A nő általában érzelmei alapján ítél, de szívesen támaszkodik férjére és örül annak, ha az határozott kézzel irányítja a család életét. A nők többsége nem kedveli a pipogya, papucs férjeket. Ha a bűn nem rontott volna meg mindent - így a házastársi kapcsolatot is -, nem kellene a Szentírásnak figyelmeztetni még a hívőket is: „az asszonyok úgy engedelmeskedjenek (rendeljék alá magukat) férjüknek, mint az Úrnak” (Ef 5,22). Fenntartások, lázadozások nélkül elfogadnánk az isteni rendet, ami nemcsak a hívőknek adatott, hanem minden házasságra nézve érvényes. Amíg egy házasságban „az asszony megítélése” szerint jól mennek a dolgok, addig könnyen kimondja, hogy kész engedelmeskedni a férjének. Ha azonban nem az elképzelése szerint folyik minden, akkor azonnal kész az éles válasz: ilyen férjnek nem vagyok köteles engedelmeskedni; majd ha olyan lesz, akire fel tudok nézni, akkor igen! Nem védeni akarom magam és férfi társaimat, csak felhívom mindenki figyelmét a versben szereplő kitételre: „mint az Úrnak”. Amikor egy feleség alárendeli magát férjének, akkor első helyen nem annak, hanem az Úrnak rendeli alá magát. De ennek az ellenkezője is igaz: ha engedetlen, lázadó, akkor először az Úrral szemben az. Ha ezt a nem könnyű tételt a hívő asszony őszintén, alázatosan, felszabadultan a magáévá tudja tenni - nem kényszeredetten, összeszorított fogakkal -, akkor Isten a helyére tudja állítani a családban. A feleség, az anya valóban a család napsugara lesz. Az otthon atmoszférájának milyensége nagyon sokban az asszonyon múlik. Ő a lelke a háznak. Amikor a nő helyesen forgolódik otthon, ott mindenki jól érzi magát, még az idegenek is. Ha nincs a helyén, az Ige szerinti alárendeltségben, akkor ez a légkör soha nem fog kialakulni. Ez igen nagy dolog. Magunk is észrevesszük a különbséget otthon és otthon között, amikor látogatóba megyünk valahová. Hogy a mai liberális teológia erről mit tanít, a következő számban olvashatunk. M. S. 125
