Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 4. szám
Ugyanez vonatkozik az Újszövetségre is? Itt még egyértelműbb a hivatkozás az isteni ihletettségre (vagyis szövegét a Szent Szellem közvetítette). Jézus Krisztus, Isten fia, akinek tekintélye átfogja az Újszövetséget is. Akik róla írnak, az események leírásában és a történelmi adatok tekintetében kínosan pontosak: „Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy tudósítsanak bennünket a körünkben beteljesedett eseményekről úgy, amint reánk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyra becsült Teofilusz, hogy azokról a dolgokról, amelyekről már értesültél, megtudd a kétségtelen valóságot” (Lk 1,1-4). „Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről. Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének” (2Pt 1,15-16). „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit láttunk szemünkkel, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet Igéjéről. Mert megjelent az Elet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az Ö Fiával, a Jézus Krisztussal” (ljn 1,1-3). Ezt bizonyítják a kortársak kijelentéseivel való összehasonlítások és ilyen párhuzamokat találtak a kor irodalmának zsidó és római írásaiban. Maga Jézus Krisztus adott megbízást az íróknak. Megígérte az apostoloknak, hogy elküldi hozzájuk a Szent Szellemet, aki emlékeztetni fogja őket szavaira: „A Pártfogó pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn 14,26), és minden igazságra elvezeti őket: „Amikor eljön Ő, az igazság Szelleme, elvezet titeket a teljes valóságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (Jn 16,13). Az Újszövetség minden könyve magán viseli az apostolok tekintélyének jelét, sőt az egyik szerző ezt tanítja: „Ha valaki valamilyen más evangéliumot hirdet, mint mi, legyen átkozott” (Gál 1,8-12)! Ezenkívül fontos tény, hogy például a Páltól származó újszövetségi írások is szorosan kapcsolódnak az ószövetségi írásokhoz, és az egészet együtt nevezzük Szentírásnak: „A mi Urunk türelmét pedig üdvösségnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adatott bölcsesség szerint -, szinte minden levelében, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére” (2Pt 3,15-16). A Jelenések könyvének utolsó szavai nagyon komoly figyelmeztetést tartalmaznak minden félreértés és minden félremagyarázás elkerülésére. Azoknak íródtak, akik hozzá akarnak valamit tenni az írásokhoz, mert nem tartják elégségesnek, vagy valamit el akarnak venni belőle, mert nem látják találónak. Nemcsak különböző csapások fogják érni az ilyen embert, hanem az örök életben sem lesz része (Olvasd: Jel 22,18-19). Az I. század végén a keresztyén gyülekezet írásba foglalta, hogy mind az Ószövetség, mind az Újszövetség Istentől ihletett [Didakhé Kr. u. 90 körül négyszer említ egy írott evangéliumot. Kelemen 1. levele (Kr.u. 96 körül) idézi a Római (35,5-6), az lKorintus (42,1-4), a Titusz (2,7), a Zsidókhoz írt (9,3; 17,1; 19,2) és az lPéter (49,5) levelet. Polikarpusz levele Kr.u. 110 körül gyakran idéz Pál leveleiből (Filemont kivéve) és Mátéból, Lukácsból, a Cselekedetekből, Zsidókból és 1 Péterből. Ignatius levelei Kr.u. 115 körül idéznek Pál leveleiből és János evangéliumából, és gyakran hivatkozik rájuk], vagyis a Szent Szellem közvetlen irányítása alatt írták, és ezek 116
