Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 4. szám
Túrmezei Erzsébet Első találkozás Egyetlen gyermek voltam már a házban. Viaszbabák gondját vígan leráztam. Fák és virágok tarkálltak köröttem, hű barátságot azokkal kötöttem. S bár nem tudtam még, mi a számtanéra, boldogan vártam a vakációra, mert akkor a nagy fiúk hazajönnek, s vége-hossza nincs újságnak, örömnek, új játéknak, tréfának, új mesének. Csak soha többé vissza ne mennének! Akkor volt. Eljött már a várvavárt nap, amikor otthon főznek a diáknak. S az én játékos, vidám kisebb bátyám nagy könyvet hozott haza - mintha látnám! És úgy elmerült fekete könyvében, hogy le nem tette volna semmiképpen. A szeme ragyogott, az arca égett. Nem játszott velem, nem mondott meséket, csak olvasott, mintha egyéb se lenne széles e földön. Úgy csalódtam benne. Aki befogadja Jézust, annak az Atyaisten hatalmat ad, hogy gyermeke lehessen (Jn 1,12). Fel tudjuk egyáltalán fogni, mit jelent, hogy az ég és a föld teremtőjének gyermekei lehetünk? Igazi dicsőséges jelentését még nem tudjuk felfogni. Egy nap azonban nyilvánvaló lesz. Kérlek, békülj meg Istennel, aki mindezt elkészítette számodra. Még ma fogadd el legnagyobb ajándékát: szeretett Fiát, akit bűneinkért adott oda, és megigazulásunkért támasztott fel (Rom 8,32). Egyet azonban tudnod kell: Ha Jézus Krisztus Megváltód lesz, akkor Urad is akar lenni. Ő akarja kormányozni az életedet. Csak így tehet valami jót vele - az ő dicsőségére. Ne legyél egész életedben a szenvedélyek, bűnök és vágyak, sem a halálfélelem rabszolgája! A jó pásztor vezessen, aki szeret. dr. Eta Linnemann Édesapám korholni kezdte érte. Tegye le, édesanyám egyre kérte. Betegséget és túlzást emlegettek. „Más való ilyen fiatal gyereknek!" De nem fogott rajt’ se szép szó, se semmi. Nem akarta, nem akarta letenni. Mindent hallottam, semmit sem értettem, s ötéves fejjel akként segítettem a nehéz dolgon, hogy egyszer titokban fogtam a nagy fekete könyvet, fogtam, s hogy a javíthatatlan meg ne lelje, az ágy alá rejtettem biztos helyre. De hamar sor került a nyomozásra. Ki tette el? Édesapám nem látta. Édesanyám ujjal sem érintette. Búsan bújtam az ágy alá érette. „Hiszen ez szent könyv!”- hallgattam zavartan S úgy megdorgáltak, pedig jót akartam. Ez volt az én első találkozásom Isten könyvével. S most nincs semmi másom, nagyobb örömöm, többet érő kincsem, hívebb barátom, jobb támaszom nincsen. De az első emléket nem törülte el az a szebb, hogy ott ültünk körülte már mind az öten nem egyszer, nem kétszer.. s az őszi reggel, agg, reszkető kézzel amikor édesapám utoljára vette elő és hajolt a lapjára. Ha látom azt a drága, öreg könyvet, ráhajlok én is, és egy meleg könnyet, hálakönnyet hullatok titkon rája: Ó, mindannyiunk első Bibliája! („Adventtól ádventig" c. kötetből) 106
