Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
Kősziklára állva Krisztusomnak sebeibe rejtve megújul az egész életem. S bűnöm bár több mint a tenger fövénye, annál mégis több a kegyelem. Irgalmasság bő pataka árad, frissen ömlik sebéből elő, lelkemről a bűnök mind lemálnak s új kegyelmet ajándékoz Ő. Krisztus az én erősségem, váram, megoltalmaz bűneim ellen. Ha a gonosz jön az éjszakában, Igéje lesz erős fegyverem. Győzött Krisztus, a bűnt letiporta, porba hullott sziszegő feje s feltündöklik átkon átragyogva győzelmesen a kereszt jele. Krisztusra, a kősziklára állva hirdetem, hogy nagy e szeretet. Jöhet bűnös, elhagyott és árva, minden sebre gyógyír a kereszt. Terheidet rakd le nála ember, nem nyomorgat a bűn igája, rád tekintett Isten szeretettel s Fiát küldte a Golgotára. Horváth Lóránd szellemének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes” (lKor 2,14). Isten azonban a bűnbánó, megtérő bűnöst megajándékozza ezzel a hittel, miután a bűneinek megvallása után kegyelemért kiált Őhozzá. A pusztán intellektuális hit (észhit) nem üdvözít. Isten mindenkit meg akar ajándékozni a hit e kulcsával. Aki elfogadja tőle, hálásan ismeri fel, hogy az Úr Jézus Krisztus, Isten Fia a világ Üdvözítője. Őbenne hústestben jelent meg az Isten. A mennyből eljött e földre, hogy a földön a Golgotán megnyissa a mennybe vezető utat. Szükséges Jézus Krisztus nevében hinnünk, mert Jézus azt jelenti: „Szabadító”. A Golgotán az Úr Jézus önként magára vette bűneinket és vétkeinket, hogy így a bűnbánó, megtérő embert megszabadítsa Isten eljövendő ítéletétől. De hinnünk kell Jézus Krisztusban mint személyes Urunkban is. „Akik segítségül hívják az Úr nevét, azok üdvözülnek” (Csel 2,21). Az Úr Jézusnak kell - s Ő is ezt akarja - a hívő ember életében egyetlen úrnak lennie, mert senki sem szolgálhat két úrnak. Vagy e világ istenének, a Sátánnak szolgál valaki, vagy pedig az élet és halál Urának, s egészen neki rendeli alá magát. „És nincs üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel 4,12). És még ma kell dönteni, mert lehet, hogy holnap már késő. Ezzel a döntéssel lehet olyan üdvbizonyosságot szerezni, hogy az ember ott fogja eltölteni az örökkévalóságot, ahol Jézus Krisztus van, a mennyben - ahová végül is minden ember vágyakozik. Akinek nincs meg ez a bizonyossága, annak nincs biztonsága és öröme sem. A kételkedés és bizonytalanság ítéletre visz, mert aki „nem hisz, az már ítélet alatt van” (Jn 3,18) és „Isten haragja marad rajta” (Jn 3,36). Ez a harag zúdul majd mindazokra, akik a széles úton maradnak, azon az úton, amely nem a mennybe, hanem a kárhozatba, a pokolba visz. Közel kétezer éve hív, kér és figyelmeztet az Úr Jézus: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Aki hallgat e meghívásra, annak máris helye van a mennyben. Lehet-e még ennél is türelmesebb és hosszútűrőbb Isten? Nemsokára azonban elhallgat majd a hívás, és a menny ajtaja be lesz zárva. Sokan állnak majd a menny bezárt ajtaja előtt, és megrettenve döbbennek rá, hogy mindaz igaz volt, amiről itt a földön oly gúnyolódva beszéltek. Ott állnak majd, miként az öt balga szűz a bezárt ajtó előtt, és hallják a szót: „Nem ismerlek titeket.” 68
