Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. szám
NÖVEKEDJETEK AZ ISMERETBEN! Gondolatok az Efézusi levélről (32) Kudarcainkat, bukásainkat látva jogos számunkra is Pál feddése: „Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban" (Ef 4,20-21). Ez is igazolja azt az állítást, hogy egészséges tanítás nélkül nincs helyes gyakorlat. A pogány világ felfogására, gondolkozásmódjára sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől” (18. v.). Hogy ez mennyire így van, olvassuk el a Római levél első fejezetét. A TÖBBÉ NEM emberek azért nem tartoznak már az „erkölcsi érzésükben eltompultak”-hoz, mert bennük Krisztus értelme van (lKor 2,16). Már Dávid is így énekelt: „Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az ÚR parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet” (Zsolt 19,8-9). Erre nekünk is szükségünk van, ezért parancsolja az apostol: „újuljatok meg szellemetekben és elmétekben” (Ef 4,23), vagy pontosabban visszaadva a görög szöveget: fiatalodjatok meg értelmetek szellemében. A megújulni szó görög megfelelője: ávavEÓw (ananeoó), aminek jelentése: újra fiatalnak lenni, megfiatalodni. Csak itt fordul elő az ÚSZ-ben. Két szó fejezi ki az új fogalmát a görögben. A xaivóg (kainosz) = új; ez visszatekint az első Ádámra, a keresztre, a sírra, és azt mondja: vége, az élet befejeződött. A véog (neosz) = fiatal, friss; az utolsó Adám, Krisztus felé fordul, előretekint, és azt mondja: az élet igazán csak most kezdődött el. A 22. vers - „vessétek le tehát a régi embert” - felszólítása nem arra vonatkozik, hogy naponta meg kell feszítenem az óembert. Arra sem, hogy törekednem kell annak megjobbítására, megreformálására és egyszer majd előáll abból az új ember. A Róma 6,6- ban láttuk, hogy Krisztus halálra ítélte az óembert, felvitte a keresztre. Az Ő megfeszítése a mi megfeszítésünket is jelentette. Az ember csak Őt akarta megfeszíteni - Isten azonban vele együtt megfeszítette az embert is. A kereszt sorompóján az óember soha nem tud átlépni, de halandó, megváltatlan testünkben a bűn még ott van. Olyan tettekre ösztökél, csábít, amelyek az óemberhez tartoztak. Ezeket a cselekedeteket kell levetkőzni, megöldökölni, működésképtelenné tenni (Kol 3,9). Ezt jelenti, hogy „levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert” (Károli), vagy más fordításban: „tegyétek félre a ti előbbi viselkedésiek szerinti dolgaitokat”. Amint egyre jobban előrehaladunk annak felismerésében, hogy óemberünk velejéig romlott, rossz jelleme gyógyíthatatlan, annál inkább alázatos meghajlással fogunk Isten elé járulni. Megvalljuk neki reménytelen romlottságunkat. A szentek vérig menő tusája a bűn ellen (Zsid 12,4), kétségbeesett vallomásuk romlottságukról a legteljesebben igazolja Isten eljárását annak megfeszítésével kapcsolatban. Isten közelségében ismerjük csak fel és el igazán ítéletét a bűnnel szemben. Amikor úgy érezzük, hogy teljes szívvel, őszintén és összetörve vallottuk meg romlottságunkat neki, akkor így szól: még a felét sem láttad meg, hogy valójában milyen romlott vagy és mire vagy képes. Az apostol azonban nemcsak a levetkőzésre (negatív), hanem a felöltözésre (pozitív) is parancsot ad: „öltsétekfel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságosságban és szentségben teremtetett” (24. v.). Ez az Ige nem arról beszél, hogy az új ember fejlődés, 124
