Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 4. szám

vádak alá rejtett igazságnak, a szentek igaz­ságának feltárását kérik, sürgetik Isten­nél. Később, a 19,2-ben olvassuk, hogy ez megtörtént. Nincs itt sehol szó bosszúról vagy megtorlásról a bosszú értelmében. A Lk 18,7-8-ban az Isten választottainak az ellenfeleikkel szemben vívott harcukban va­ló igazságszolgáltatásról van szó. Az igaz­­zságot annak ellenfelei különböző, igazak­nak látszó vádakkal próbálták meggyanú­sítani, befeketítem, megvetendővé tenni. A Lk 21,22-ben Jézus beszél az igazságszol­gáltatásról, arról, amikor eljön az ideje an­nak, hogy mindenkinek érdeme szerint megfizessen. A Csel 7,24 szerint Mózes az igazságtalan egyiptomival szemben az izráelita férfinak igazságot szerzett. A 2Kor 7,11 felsorolja az Isten szerint megszomorodott korintusi gyülekezetben végbement változásokat: igyekezetét, véde­kezést, méltatlankodást, félelmet, vágyó­dást, ragaszkodást, igazságszolgáltatást. Ha az igazságszolgáltatás helyébe a megtorlást vagy büntetést tennénk, úgy éreznénk, ez a cél nem éri meg a nagy lelki megmozdulást; de az igazságosság megva­lósítása megéri. A 2Tesz 1,8 is sokkal mél­­tóságosabb és Istenhez illőbb lesz, ha az Istent nem ismerő és az evangéliumnak nem engedelmeskedő emberekkel szemben bosszúállás vagy megtorlás helyett az igaz­ság felmutatását, igazságszolgáltatást fog magával hozni az újra láthatóan megjelenő Úr. Hasonlóképpen inkább illik az Űr ajká­ra ez a felkiáltás: „Enyém az igazságszol­gáltatás!”, mint: „Enyém a bosszúállás!” (Zsid 10,30). A helytartókat nem bosszú­állásra, hanem az igazság kiderítésére ren­deli az Isten (2Pt 2,14). Az Újszövetség tehát egyetlen helyen sem említi, hogy az Úr az övéit büntetné, kivéve János szavát, amely szerint a szeretetlen­­séggel kapcsolatos félelem büntetéssel jár. Ez azonban nem külön isteni büntetés, ha­nem általános és egyetemes következmé­nye annak, hogy az ember Isten szeretetét nem fogadja be a szívébe. Annak a beszéd­nek, hogy e földön minden elkövetett bűn­nek a büntetését a földi életben kell elvi­selnünk, semmi szentirásbeli alapja nincs. Sokszor látjuk ugyan, hogy elkövetett bű­neink rossz következményei bekövetkez­nek, de Isten gyermekei számára az ilyen következmény nem az isteni harag műve, hanem az isteni szeretető és bölcsességé, amely valami okból, tanítási céllal, nevelés végett megmutatja a megbocsátott bűn kö­vetkezményét. Ez azonban nem mindig kö­vetkezik be, s kérő imádságra Isten sokszor el is veszi a bűn büntetését, vagy megszakít­­ja annak fennállását. Jézus vérének hatal­ma igen korlátozott volna, ha az isteni hara­got nem oltaná ki teljesen, és a bűnnel együtt nem törölné el a büntetést is. Isten gyermekének nincs oka a félelemre! A Bibliában több példát lehet arra találni, hogy Isten az elkövetett bűnt megtorolja és sokszor leghívebb szolgáit is sújtja. E felsorolt esetek fényében vizsgáljuk meg a kérdést: Bünteti-e az övéit az Úr? Mózest Isten - mert megharagudott a si­vatagban vándorló, engedetlen népre - nem engedte bemenni az ígéret Földjére, hanem csak távolból láthatta azt, azután meghalt. Isten félretette hű szolgáját. Sok magyarázat és találgatás hangzott el, hogy Mózes mivel érdemelte ki ezt a megszégye­nítést, pedig az 5Móz 3,26-ban Mózes vilá­gosan megmondja a népnek: „De az ÚR megharagudott rám miattatok, nem hall­gatott rám.” Mikor ugyanis a bemenetelt FELELETEK a 106. oldal kérdéseire 1. Ábrahám vett sírhelynek való telket Makpé­­lában (lMóz 23,9). 2. Nábótot (lKir 21). 3. Egy fazekas telkét (Mt 27,7). 4. Omri (1 Kir 16,24). 5. Gósen földjét (lMóz 47,6). 6. Eladta mindenét és megvette ezt a szántóföl­det (Mt 13,44). 7. Dávid (Zsolt 24,1). 8. A nagy vacsora példázatában (Lk 14,18). 9. Gád látnok tanácsára, akinek ezt az Ur an­gyala üzente (IKrón 21,18). 10. Kain építette, és fia után Hénochnak nevezte (lMóz 4,17). 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom