Vetés és Aratás, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 1. szám
ült s nézte a tengert és a csodálatos napnyugtát, valaki megkérdezte tőle, hogy miért hagyta ott trónját éppen koronázásának napján. Rámutatott nyitott Bibliájára, és ezt mondta:- Azért, mert nem engedett időt a Bibliámra és erre sem - mutatott a lemenő napra. - Azért szívfájdalom nélkül feladtam mindent, hogy életem teljesebb legyen. Mivel olyan nagy fontosságot tulajdonítunk a jó állásnak, a gyülekezeti munka mindig csak másodlagos szerepet játszik a hivatásunk után, és a világ evangélium nélkül marad. Ne értsük félre: nem a lustaságot hagyjuk ezzel jóvá. Nem is arra gondolunk, hogy fiataljaink tétlenkedjenek, a társadalom szélére kerüljenek, és egész nap csellengjenek, Colát igyanak, és olykor-olykor valamiféle missziói tevékenységben vegyenek részt. Semmiképpen! Rendkívül szükségesnek tartjuk, hogy mindenkinek legyen jövedelmező, rendszeres munkája. Itt a fontossági sorrendről van szó! Az állás törvényes eszköz mindennapi kenyerünk megkeresésére, de el kell jutnunk egy olyan pontra, amikor az állásunk egyre növekvő igényeit alá kell rendelnünk Jézus Krisztus szolgálatának. A jó példa ereje A fiatalok nem ostobák, sőt ellenkezőleg: igen jól meg tudják ítélni az emberi természetet. Úgy olvasnak a felnőttekben, mint a nyitott könyvben. Idősebb keresztyének prédikálhatnak megszentelődésről, odaadásról és áldozatkészségről. Prédikálhatnak a missziós tevékenységekről és a szolgálat méltóságáról. A fiatalok azonban az idősebbek gyakorlati életén keresztül mérik le szavaik súlyát. Ha azt látják, hogy a felelős testvérek vagyont halmoznak fel, az üzlet számára biztosítják az első helyet és fényűzően élnek, akkor ne csodálkozzunk, ha ugyanezt a példát követik a fiaik is. Azt hisszük: elvitathatatlan a jogunk, hogy negyven évi munka után tétlenségbe vonuljunk vissza; de ne csodálkozzunk, ha gyermekeink is ugyanerre törekszenek, miközben a világ az ítélet felé halad! Tucatnyi mentség Amikor a fiatalok előtt világossá válik Jézus Krisztus igénye, szüleik rendszerint elcsépelt érvekkel vonulnak „csatába”. íme, néhány ezek közül: „Nem mindenki mehet a csatába, van akinek a »holminál« (felszerelésnél kell maradnia.” Rendkívül jól ismerjük ezt a „holminál maradni” kifejezést (lSám 30,24). De kétlem. hogy Dávid ezt azoknak az igazolására mondta, akik azt az Úr Jézus világos tanításával szemben mentségül használják fel. Ugyanis semmi veszélyt nem jelent az, ha a munkaerőből kevesebben „maradnak a holminál”. Ezt a „holmit” ugyanis gondosan őrzik. Még ha minden keresztyén Jézus Krisztusnak élne elsősorban, akkor is még van Isten az égben, aki gondoskodna minden szükségünkről. Senki nem halna éhen! További mentség: „Kell, hogy legyenek embereink a pénzügyi világban, hogy a tehetős emberek is megismerhessék az evangéliumot.” Ez egész egyszerűen nem igaz. Pál apostol fogolyként jutott el a császár udvarába. Egy megtért, hívő szolgálóis bizonyságot tehet a leggazdagabbaknak, akiknek dolgozik. „Kézzel is megfogható a gyík, mégis ott van a királyi palotákban" (Péld 30,28). Túlságosan gyakran veszik elő ezt az elavult érvet mentségül azok a szolgák, akik jobb körülmények között akarnak élni, mint Mesterük! Vannak, akik azt mondják: „Ne foglalkozz az Úr dolgával, amíg erre világos elhívást nem nyersz!” Azt azonban elfelejtjük, hogy mindnyájunkat szolgálatra hívott el az Úr. Létünknek ez az alapja. Nem dekorációnak vagyunk itt, és nem olyan életre hívott el az Úr, amelynek központja mi magunk vagyunk. Hivatásunk az, hogy Jézus Krisztust megismertessük az emberekkel. Az Újszövetség sehol nem beszél arról, hogy az Úr sátorkészítő-22
