Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 3. szám
visszhangozza a Megváltó szavát, és azt mondja: „Testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek az elaludtak (elhunytak) felől, és hogy szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ahogyan hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, úgy bizonyos az is, hogy Isten a Jézusban elaludtakat is előhozza vele együtt. Mert maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban meghaltak, azután mi is, akik élünk, akik megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az Igékkel“ (ITesz 4,13-18). Ne sírjatok, szeretteim! Ne sírj összetört, megterhelt, gyászoló szív! Ő jön! Mi is csatlakozhatunk az Úrhoz, mint Péter tette a vízben úszva, vagy mint a többi tanítvány a hajóban (Jn 21,7-8), de mindnyájan találkozunk Vele, mint ahogyan a hét ember (a teljesség száma- Jn 21,2) ezen a reggelen, és Vele ünnepelünk örökké. Imádkozzunk: Uram, siettesd ezt a napot, és vigasztald meg minden síró, fáradt gyermekedet, akinek a lelke elcsüggedt! Segíts rajtunk, hogy meglássuk, „a sírást elviselhetjük egy éjjelen át, de reggel örömre ébredünk“, és a közbenső időben hangzik a Te kérésed, sőt parancsod: „Ne sírj!“. Uram, siettesd azt a napot, amikor vigadni és örvendezni fogsz népeddel, és nem hallatszik többé sírás és jajgatás hangja (Ézs 65,19). 4. A városból való özvegyasszony „És példázatot mondott (Jézus) abból a célból, hogy az embereknek mindig imádkozniuk kellene és nem szabad elbátortalanodniuk. Egy városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt, és az embereket sem becsülte. És ebben a városban élt egy özvegyasszony is, és ez többször eljött hozzá, és ezt kérte tőle:- Szolgáltass nekem igazságot (állj boszszút) ellenfelemmel szemben! A bíró egy ideig nem tett semmit, de aztán azt mondta magában:- Bár nem félek Istentől, és az embert sem becsülöm semmire, de mert ez az özvegyasszony zavar engem, igazságot szolgáltatok neki (bosszút állok érte), nehogy állandó ideszaladgálásával kifárasszon engem. Azután így szólt az Úr:- Halljátok, mit mond az igazságtalan bíró? Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?“ Lk 18,1-8 A Lukács 18-ban leírt özvegyasszony a negyedik az öt közül, akit az evangélista megemlít. Prófétai példabeszéd ez, és sok közös vonása van a prófétai zsoltárokkal. Nem kétséges, hogy gyakorlati vonatkozásában az imára vonatkozólag kapunk itt leckét. Megmondatott, hogy mindig imádkoznunk kellene, és sohasem szabad belefáradnunk. Arra emlékeztet, hogy az igazi kérést ismételni kell többször is. Az igazi imáknak kitartóknak és állhatatosaknak kell lenniük. Nem azért, hogy Istent üldözzük velük, hanem hogy О meglássa, mi nem vagyunk lebeszélhetők, amikor a Szent Szellem általi imádkozásról van szó. Jakab feljegyzi levelében, hogy Illés buzgón imádkozott, és az Úr meghallgatta. Még bátorításul megjegyzi az író, hogy Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, hozzánk hasonló. Dávid azért boldogult, mert célja az imádság volt. Lukács - aki mindig tekintetbe veszi, hogy tárgya az „Ember Jézus Krisztus“ - bemutatja nekünk az imádkozó élet tökéletes példáját, feljegyezve hét alkalmat, amikor Urunk imádkozott. Hogy ez a megismételt kérés milyen fontos volt, azt a 22. fejezetben abból látjuk, hogy letérdelve imádkozott (41.v.), amikor halálos gyötrődésében kitartóan könyörgött az Atyához (44.V.). Milyen sokszor kell az egyszerű imaéletet a szemünk elé tárni, hisz olyan nagy az ima 81
