Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)

1985 / 2. szám

második hasonlít Izráel félreállításához, és a vadolajfaágak, a pogányok beoltásához. A harmadik (Lk 7,11-15) azt a még eljövendő időt ábrázolja ki, amikor Krisztus felkelti a halottakat, miközben azt mondja a gyászolóknak: „Ne sírj”, és apostolával üzeni: „Ne szomorkodjatok!” A negyedik (Lk 18,1-8) a nagy nyomorúságból való jelenet, amikor Izráel, az özvegyasszony, bosszúért kiált ellenfele, a vadállat ellen, aki a bűn embere, az Antikrisztus. A közbenső időben mi nem állunk bosszút magunkért. Az utolsó özvegy asszony (Lk 21,1-4) egy felülről való jelenetet állít elénk, amikor Krisztus felszámítja a szolgálatok igazi értékeit, és jutalmat oszt kinekkinek a munkája szerint. Krisztus ítélőszékére emlékeztet és előre jelzi azt.

Viszont a gyakorlati leckék is nagyon értékesek. A nevek jelentése megint fontos. Szidon erődöt jelent, biztonságra és szilárdságra emlékeztet. Sarepta vagy Zarepat a megtisztítás helye, és Illés (=Isten, Jahve), vagy Isten maga. Az özvegyasszonynak Sarepta valóban a megpróbáltatás helyének bizonyult, és nagy megpróbáltatásnak most, amikor keresgél, hogy összeszedjen két fadarabot, amin megfőzze fia és a maga számára utolsó ebédjüket. Mielőtt meghalnának, ez az összes teendője, és akkor jön egy ember, aki arra kéri, osszák meg vele szegényes ételüket, az utolsót, és nem hoz hozzá semmit, csak az isteni közbelépés ígéretét.

Ez nagyobb hitpróba volt, mint Illésé. Isten megparancsolta a hollóknak, hogy hozzanak neki húst, és bár úgy tűnik, hogy a hollók jöhetnek legutolsó sorban számításba abban, hogy egy éhes prófétának húst szállítsanak, mégis megtörtént ez a szeme előtt. Amikor megjött a második ígéret: „Megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad” (lKir 17,9), akkor ez már nem próbálta meg annyira hitét. De az asszonyé igazi próba volt, és ő megtette, amit Illés mondott neki, bár kétségtelenül és talán tudatlanul, de ott volt rajta az Úr parancsának rejtett kényszerítése.

Mi is hasonló helyzetben vagyunk. Egy erős várban lakunk, bár ez a megtisztítás helye. Biztonságban vagyunk. Senki nem ragad ki ezekből az áldó kezekből, nem rángat le ezekről az erős vállakról. Egyik válla is elég arra, hogy fenntartsa az uralmat (Ézs 9,5). Itt ebben nincs és nem is lehet hiba. A pokol kapui nem győzedelmeskednek a Gyülekezeten, ami az Ő teste. Ő, aki megkezdte bennünk a jó munkát, be is fejezi azt. „Akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette” (Róm 8,30). „Te adtál parancsot, hogy megmentsenek engem, mert te vagy kősziklám és erődöm” (Zsolt 71,3).

De egyúttal nem ugyanez a megtisztítás helye is? Nem olyan-e az Úr, mint az ezüstfinomító és tisztogató (Mai 3,2-3)? De igen! Olyan Ő, mint az ötvösök tüze (lPt 4,12- 13). Mekkora áldás, ha úgy szemlélhetjük bajainkat és megpróbáltatásainkat mint próbákat és jeleket arra nézve, hogy az isteni kéz munkálkodik. A „szenvedések kohója” lehet, hogy a kényszer kezének érintése, és a „tűz”, amint lágyítja az „anyagot”, hogy a tökéletes minta szerint formálódjék, az az Isten érintése. Nézd Illés nevének jelentését, és tudd meg, hogy Isten az, aki megpróbál minket. Ő az egyetlen, aki tudja, hogyan szabályozza a forróságot. Ő sohasem rak ránk olyan terhet, amit nem tudnánk elviselni. Megpróbáltatásainkat vegyük kegyelmi ajándékként az Úrtól, és tartsuk az isteni kegy bizonyítékának? Próbáljunk választ keresni Bibliánkban! „Az Úr fenyítését (intését) meg ne vesd, és dorgálását meg ne utáld” (Péld 3,11). „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem” (Jel 3,19). Az Ige tiszta, egyértelmű beszéde világosítsa meg értelmünket. Ő megteszi. Bízzunk Benne!

Imádkozzunk: „Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt. Hálóba kerítettél minket, nehéz terhet raktál a hátunkra. Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél, és felüdültünk” (Zsolt 66, 10-12).

50