Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 2. szám
Kétfelé sántikálás ,Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Űr az Isten, kövessétek Öt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!” (IKir 18,20-21). Illés prófétának ez az éles hangú felszólítása egy válságos órában hangzott el. Az Isten választott népének javarésze elfordult Jahve Istentől, mert az ország lagymatag jellemű királya és gonosz felesége egy pogány bálványnak emelt oltárokat szerte az országban. A nép nagy többsége a Baalnak hódolt, az igazhitűek és Istent félők tábora pedig egy maroknyi kisebbségre zsugorodott össze. Amikor a bálványimádás undort keltő kultusza ijesztő méreteket öltött, Isten megbízta hű szolgáját, Illést, hogy ezt a felháborító helyzetet számolja fel. Parancsot menesztett a királyhoz egy népgyűlés összehívására a Karmel-hegy fennsíkjára. Elszánt lépése egy nap leforgása alatt rendet teremtett és a bálványimádást gyökerestől kiirtotta. Illésnek az összegyűlt néptömeghez intézett lángszavú felszólítása: „Meddig sántikáltok kétfelé?” - először csendet váltott ki. A sokaság nem válaszolt, de egy azt követő istenítélet meghozta a döntést: Izráel népe a történtek hatása alatt arcra borulva bűnbánatot tett és hangos szóval vallotta:- Az Úr az Isten! Az Úr az Isten! Izráel népének ez az epizódja rég feledésbe merült volna, ha a Királyok könyvének írója nem jegyezte volna fel. így azonban, hogy helyet kapott a Szentírásban, intő példa lett a keresztyén társadalomnak. E két vallásos szervezet, a régi izráelita gyülekezet és a mai keresztyén egyház között ugyanis némely tekintetben párhuzam vonható. Főleg abból a szempontból, hogy mind a két egyház tagjai a születésük révén lettek azzá. Egy további párhuzam adódik abból a tényből, hogy mind a két esetben voltak és vannak olyanok, akik szívvellélekkel szolgáltak Istennek, és olyanok, akik csak név szerint hordozói a szent ügynek. Egy katonatiszt bevonulás után odaszólt a katonáihoz:-Van maguk közt szabó? Miután többen jelentkeztek, az egyiket megkérte, hogy jöjjön a lakására, a tiszti zubbonyán valamit rendbe kell hozni. De a katona így válaszolt:- Bocsánat, százados úr, én nem vagyok szabó, csak a nevem az. Vajon a keresztyénség sok millió tagja közül hány lenne kénytelen őszintén bevallani: Én nem vagyok keresztyén, csak a nevem az. Némely egyesületnek sok ezer tagja van, de csak egy kis töredéke él aktív egyesületi életet, a többi része csupán fizető tag. Csak egy vékony szál fűzi őket a testülethez: a tagsági jegyük. Éppúgy, ahogy sok keresztyénnek csak a keresztlevele igazolja a vallását, egyébként semmi. Sok névleges keresztyén csak három ízben kerül érintkezésbe az egyházával: amikor megszületik, amikor házasságot köt és amikor meghal. A közbeeső időben a vallásos élete tátong az ürességtől. A mai keresztyénségnek egy tekintélyes része őszinte odaadással követi Krisztust, az egyház Főjét, de sajnos, még nagyobb azok száma, akik, Illés szavával élve, kétfelé sántikálnak, akárcsak Izráel népe abban az időben. Elemezzük egy kissé a kétfelé sántikálás fogalmát. Hogyan fest egy kétfelé sántikáló egyháztag a gyakorlatban? Pál apostol így jellemzi őket: „Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megtartják ugyan, de annak az erejét megtagadják” 37
