Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 2. szám
Ha Isten vezet. . . „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod” (Zsolt 32,8). Engedted már Istennek, hogy Ő tanítson téged? Akarod, hogy továbbra is Ő legyen útmutatód? Valamit sokan tanultak Tőle. Világosságra jutottak az üdvösség dolgában, de azután leálltak. Tovább nem foglalkoznak vele. Van olyan pont, amelyen túl nem engedik oktatni magukat. Ha olyan Ige kerül eléjük, amely tapasztalataikkal ellenkezik, és az életvitelüket támadja, akkor azt mondják erre: „Ez nem józan dolog! Ez már rajongás!” Viszont nem a mi tapasztalataink a fontosak, Isten Igéje a döntő. Ha életünk még nincs összhangban az írással, akkor meg kell változnunk. Hogyan történik ez? A fenti igevers megmutatja az utat: engednünk kell, hogy Ő tanítson minket. Kész vagy-e erre? Kész vagy akkor is alávetni magadat, ha az Ige elveszi tőled a régi, kedvenc nézeteidet, előítéleteidet? Mert erre is késznek kell lennünk, ha valóban Isten útján akarunk járni! Nem szabad a régi bűneinkben megmaradni, hanem adjunk igazat minden körülmények között Istennek, amikor az Ige és a Szent Szellem oktat és elvezet bennünket az igazságra. Ha Isten kész arra, hogy nekünk Eszközök A búzát megőrlik, hogy kenyér legyen, a szőlőt kisajtolják, hogy borrá érjen, tavaszt dajkál a tél is öntüzében, s nézd a csillagokat a sötét, messzi égen: szenvedés kohóján kell által mennem, hogy lelkem a salaktól nemessé égjen. V. L. megmutassa az utat, akkor engedjünk felhívásának. Mert csak egyetlen helyes út van, és Igéjében azt ígéri, hogy mindig megmutatja a helyes irányt. Nem nagyszerű ígéret ez? Életünk során igen sokszor kerülünk válaszút elé, amikor nem tudjuk, hogyan döntsünk. Mind a nagy, mind pedig a látszólag csekély vagy jelentéktelen dolgoknál igen gyakran sok függ a helyes döntéstől, sokkal több, mint azt abban a pillanatban sejthetnénk. Lót ott áll a magaslaton, és tekintete megnyugszik azon a vidéken, amely a lábai előtt terül el. Rossz a hírük ugyan azoknak a városoknak, de emberileg minden amellett szól, hogy ezt a vidéket válassza. A természeti ember teljesen rendben levőnek találja, hogy Lót az előnyöket okosan mérlegeli a hátrányokkal szemben. Mi mást tehetett volna? — kérdeznék sokan. Azt, hogy nem körülnézni kellett volna, nem felemelni a tekintetet (lMóz 13,10), hanem lehunynia egy kis időre, hogy imádságban beszélje meg az ügyet Istennel: Uram, Te mutasd meg nekem az utat, amelyen járjak! — ez a természeti embertől nagyon távoli dolog. Lótnái is ismeretlen volt ez. Nem hagyta, hogy Isten mutassa meg neki az utat, hanem megy azon az úton, amit ő maga talál helyesnek. És így indult el abba az irányba, amelynek végén ott várta a katasztrófa. Mennyire veszedelmes az, ha valaki maga választja meg az utat. Bármilyen óvatosan mérlegel is minden körülményt, a vége szerencsétlenségbe torkollik. Utána aztán sokan panaszkodnak: Ha még egyszer tehetném, másként tenném! — de ilyenkor már késő minden sirám. Engedjük, hogy Isten bölccsé tegyen bennünket, és kérjük, hogy vezessen a helyes útra, amelyen járnunk kell. Ernst Modersohn 34
