Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
kiáramló párás levegőt, és a nedvességet felszívja az orrmembránjaimba. E membránok kis erei a visszafogott vizet pedig ismét visszaszállítják a vérembe. Igazi körforgás ez. Azért működik így, mert az orrom mindig hideg és nedves, és a tüdőmből kiáramló meleg, páradús-levegő pedig lecsapódik. De miképpen maradhat az orrom hideg, hiszen forró levegőt lélegzek be? A sivatagi levegő nedves orr járataimon áramlik át, és ott lehűl. így orromban mindig 18 fokkal hidegebb van, mint testem egyébb részeiben. A patáim Nagy gyönyörűséggel járom a pompás futóhomokbuckákat. Ez egészen könnyű a számomra, mert az én Teremtőm kifejezetten nekem tervezett „homokcipőkkel” ajándékozott meg engem. Patáim szélesek, és még szélesebbek lesznek, ha azokat a talajra helyezem. Minden lábamnak két hosszú, csontos ujja van. Közöttük szívós bőrredő feszül. Talpaim egy kissé az „úszólábakhoz” hasonlítanak. Megakadályozzák, hogy elsüllyedjenek a puha, süppedő homokban. S ez jól van így, mert egy nap gyakran 160 kilométeren át kell hordoznom gazdámat a sivatagban. A sivatagban néha egészen váratlanul forgószél támad, és ez felkavarja a homokot. Milyen csodálatosan gondoskodott rólam a Teremtőm! Különleges izmokat épített az orrnyílásaim köré, ezért egészen szorosan össze tudom zárni, úgyhogy a homok nem hatol be az orromba. Ennek ellenére elég levegőt kapok ahhoz, hogy lélegzeni tudjak. A szemeim Szememet sűrű szempillák védik a homoktól és a naptól, de azért jól látok. Ha mégis homok kerülne a szemembe, azt egy belső szemhéj úgy törli el a szemgolyómról, mint valami ablaktörlő. Amint látjátok, erről is 20
