Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám

Elhívatásunk első helyen nem a szolgálatra vonatkozik, hanem Istennel és az Ő Fiával való közösségre. Fiúságra, Isten jelenlétébe, ahol Fia szelleme által mondhatjuk: Abba, Édesatyánk! Erre mindig alázattal kell rácsodálkoznunk.

Sok áldást nyerhetünk abból, ha Pál leveleiben végig tanulmányozzuk azokat a helyeket, ahol elhívatásunkról és az ahhoz kapcsolódó dolgokról beszél. Azért emeltem ki Pál leveleit, mert a Szentírásban több elhívásról is szó van. Ne keverjük össze őket, mert abból csak zavar keletkezik, és az Ekklésia, a Gyülekezet számára adott dicsőséges elhívás elhalványul. Ha ezekhez még elolvassuk a Róm 11,29-et is, akkor végképpen ajkunkra szorítjuk a tenyerünket és mélyen meghajlunk a felséges Isten nagysága előtt:

»Az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.«

Ez azonban nem lehet nyugvópárna a hivő ember számára. Nem mondhatom azt, ha így van, akkor élhetek ahogy akarok. Aki így beszél és így is próbál élni, rövidesen megtapasztalja, hogy Isten előveszi. A kegyelemmel élni kell és nem visszaélni, mert Isten nevelő jellegű fenyítése nem marad el. Ez bizonyos. Erről ad igen szemléletes képet Jahve

bánásmódja Izráellel. Okuljunk belőle.

MADÁRTANI »KI MIT TUD?« írjuk be a kipontozott helyekre az Igében szereplő megfelelő madárneveket.

1. »Szárnyra kelnek, mint a.....................«

2. »A........................pedig megparancsoltam,

hogy tápláljanak téged ott.«

3. »A.....................is talál házat, és a.............

is fészket magának, ahová fiait helyezhesse.«

4. »A te értelmed miatt van-e, hogy................

. . repül?«

5. »Van ösvény, amelyet nem ismer a . . . .«

6. »Hasonló vagyok a pusztai.......................,

olyanná lettem, mint.............................a

romokon.«

7. »Még az...........................is tudja a maga

rendelt idejét az égben.«

8. »................................és sündisznó hálnak

párkányain.«

9. »Mint..........................és............................

sipogtam, nyögtem, mint a....................«

10. »Népem leánya pedig kegyetlen, mint . . . . a pusztában.«

Feleletek:

(£‘f JISD 5jea*peui03tu}s ’oi (Н‘8£ szj) qurepS ‘njep ‘asjsaaj (,

(H‘Z J°S) '8

U‘8 J3D (bX]9S) S|j3tzsa '/ (/‘ZOl iIosZ) ‘zoqurqípd 9

U‘8Z Я90 st!s 'S (6Z‘6Í 49Í) aXjo > (к‘Ь8 40SZ) 35iS33J ‘4?J3A ’£ (F/I-ТЯ1) 4*“49II°4 'Z

(l£‘0h sz3) 5jnXps35]ses • j

M.S.

A jó és rossz tudásának a fája

»És parancsolt Isten, az Úr az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz« (IMózes 2,16-17).

A föld Isten tulajdona. Ő teremtette - kezének mesteri alkotása. A teremtéskor Isten az embernek életteret és lakhelyet készített, hogy azt gondozza és őrizze. Az Istennel való zavartalan viszony egy feltételhez kapcsolódott: Mivel Isten az embert ártatlanságban akarta megőrizni, távoltartotta őt a jó és gonosz ismeretétől. Ez volt a próbakő az ember készségére nézve, hogy ti. aláveti-e magát Istennek. De már Ádám és Éva sem fogták fel, hogy Isten parancsai nem önkényből, hanem gondviselésből fakadnak, ezért nem drótakadály, hanem védőkorlát az ember javára.

A 17. vers szó szerinti értelmezésben a jó és rossz ismerete: a hasznos és a káros megkülönböztetése. Olyan tudás-ról van szó, amely az embernek lehetővé teszi, hogy életét a Teremtőjével való állandó kapcsolaton túl - saját maga igazgathassa; egyfajta »tudás«, amely az Istentől elszakadt ember számára erején felüli megterhelés, mivel nem tud megbirkózni azzal a kísértéssel, hogy ne éljen vissza a kapott lehetőségekkel. ф

Ezen a földön nem írtak világosabb könyvet a Szentírásnál; más könyvekkel összevetve olyan, mintha a napot hasonlítanánk össze minden más fényforrással.

Luther Márton

93