Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
A Szentírás az Úr Jézust nevezi »szmirnacsokornak« (Én 1,13), nevét pedig »kiöntött drága kenetnek«, azaz folyékony balzsamnak (Én 1,2). Pál apostol is »Krisztus ismeretének illatáról« beszél (2Kor 2,14-15), ami nem egyéb, mint az Üdvözítő Krisztusról szóló Szent Evangélium. Ez az örök élet illata, amely meggyógyítja a bűn által halálra sebzett lelket, s romolhatatlanná teszi azt örök időkre. Ez az illat árad a lelkekbe a »testvérek« közösségében Krisztusból és az Ő munkatársából: a Szent Szellemből. Az ilyen gyülekezet földön működő, de mennyei erőkkel, képességekkel, kegyelmi ajándékokkal felszerelt »gyógyintézet« mind szellemi, mind pedig testi betegségek gyógyítására, »íme, mily jó és milyen gyönyörűséges« ez a valóság, hogy vannak a földön szerény, csendes helyek, ahol békét, nyugalmat, örök »egészséget«, életet, üdvösséget találhat az ember Isten közvetlen közelében. Itt a Mindenható Isten vesz oltalmába (Zsolt 91,4): »Tollúval fedez be téged, és szárnyai alatt lesz oltalmad.« »Mint a Hermon harmatja . . .« A harmadik vers a Hermon harmatjára tereli figyelmünket. Különös harmat ez, amilyet a Hermonon kívül egy hegy sem tud »szülni« a világon. A Szentföldön évezredek óta szubtrópusi éghajlat uralkodik. Október végétől április végéig zuhognak naponta a »késői« és »korai« esők, május elejétől október végéig pedig uralkodik a könyörtelen száraz időszak. A nyári hónapokban, különösen a Jordán-folyó völgyében s a Negeb-sivatagban a hőség eléri a 40-50 C fokot is, sőt néha még többet. Ugyanakkor tudjuk, hogy a Szentföldön mindig »hiánycikk« volt a friss, iható víz. Hogy is bírta hát elviselni világa (növény-állat-ember) ezt az ijesztő forróságot és víztelenséget? Az Úr oldotta meg ezt a nagy kérdést még a teremtés hajnalán. Ő emelte fel a mélységből a Hermon-hegyet kb. 2800 méter magasságig, és tette annak csúcsait az örök hó birodalmává. A Hermon-hegy lábánál tombol a hőség, csúcsai körül pedig folyton hömpölyög a fagypont alatt levő levegőóceán. - Napszállta után mindig megindul a »csodatevő« folyamat: a Hermon hófehér csúcsairól lezúdulnak délfelé a hideg légtömegek. Ezek összetalálkoznak a föld felszínét borító felhevült légrétegekkel, és harmattá lecsapódva záporként öntözik éjjelente az egész Szentföldet a déli sivatagig. Ilyen mennyei harmathullás zajlik mindenütt, ahol hittestvérek gyűlnek egybe imaórára, istentiszteletre vagy egyéb szellemi foglalkozásra. Itt tud átváltozni a holt sivataggá vált emberi lélek Isten virágos kertjévé (Ézs 55,13): »A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtusz.« Idekívánkozik még záradékul Mózes énekének a kezdete, hogy egészen világos legyen előttünk a »harmat« mivolta: 5Mózes 32,1-3. »Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra! Mert az Úr nevét hirdetem.« Ne gyönyörködtessük vagy ne untassuk hallgatóinkat »gyönyörűen felépített«, szóvirágokkal teletűzdelt szónoklatokkal, üres emberi bölcselkedéssel és a modern teológia mindenféle termékével, ez nem tartalmaz mennyei harmatot, azaz az Úr Jézus Krisztus kereszthaláláról és vére hullásáról szóló szent tanítást: az evangéliumot! »Akinél pedig az Én Igém van, beszélje az Én Igéimet igazán!!!« Virágh Adám * * * Isten közelében mi csupa kérés vagyunk, Ő pedig csupa ajándékozás. Mi csupa kérdés, és az Ő szüntelenül reánk néző szeme ezer felelet, csupa jó válasz: íme ez a titokzatos közösség, ez a boldog társalkodás, amit a hivő lélek az Ó Urával folytat. 77
