Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 2. szám

FOGALMI KISLEXIKON A vér Mind az Ó-, mind az Újszövetségben a vér a bűnök bocsánatát viszi véghez. Az Ószö­vetségben kosokat és bikákat áldoztak. Az Újszövetségben Jézus Krisztus volt az ál­dozati Bárány. Az Ó vérében van bűneink bocsánata, ha kérjük ezt. Isten rendelkezése szerint tilos embervért ontani. Ha megszegik ezt a rendelkezést, Isten maga törődik a meggyilkolttal. Ábel vére az égre kiáltott (lMóz 4,10). József bátyjai, akik eladták őt Egyiptomba, ezt mondták: »íme, vérét is keresik rajtunk« (lMóz 42,22). Júdás, a tizenkettő közül egy, későn bánta meg, hogy elárulta az ártatlan vért (Mt 27,4). Erről beszél Pilá­tus is (Mt 27,24), anélkül azonban, hogy ez befolyásolta volna döntését. Pilátus meggyilkoltatott néhány galileabeht, s vé­rüket az áldozatukéval elegyítette (Lk 13,1). Az Úr Jézus szólt mindarról az igazi vérről, amelyet kiontottak Ábel vérétől Za­kariás véréig (Lk 11,50-51). Az istentelen emberek lábai gyorsak a vérontásra (Róm 3,15). A keresztyének üldözésekor képle­tesen a parázna Babilonról szól az írás, aki a szentek vérétől részegedett meg (Jel 17,6). Isten számonkéri szolgái vérét gyil­kosaik kezén (Jel 19,2). Az isteni szabály szerint: »Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki« (lMóz 9,6). Ez így is megtörténhetik, ahogyan az első egyiptomi csapás mutatja, amikor a Nílus vize vérré vált (2Móz 4,9). A végső időben a víz ugyancsak vérré lesz (Jel 8,8; 16,3). Mivel a szentek vérét ontották, Isten vért adott nekik inni (Jel 16,6). Amikor Izráel a páskát ünnepelte, egy bárány vére volt a szabadulás jele. Izráel elsőszülötteinek nem kellett meghalniok. Isten azt mondta Mózes által: »Mikor átmegy az Úr, hogy megverje az egyiptombelieket, és meglátja a vért . . . elmegy az Űr az ajtó mellett, és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öl­dökölni a ti házaitokba (2Móz 12,23). A szent sátorban, majd később a templom­ban naponta két bárányt vágtak le, amelyeknek a vére a nép bűnének elfede­zésére szolgált. így jelentette ki Isten ma­gát Mózesnek. Amikor a főpap bement a szentek szentjébe, vért kellett a frigyláda fedelére (kegyelem királyi székére) hinte­nie (2Móz 16,14). A Zsidókhoz írt levél az Ószövetségnek ezt az előképét a Krisztus­ban megvalósult új szövetséggel hason­lítja össze (9,18). A páskabárány helyett Jézus Krisztus lett az áldozati Bárány a Golgota keresztjén. Kezéből és lábából vér folyt, és az oldalát keresztüldöfték. Ilyen szenvedésteli halál közben omlott ki a vére. A tanítványaival együtt fogyasztott utolsó vacsoráján ezt mondta, miközben vette a kelyhet: »Ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik, bűnöknek bocsánatá­ra<( (Mt 26,28). Jézus ezt is mondta: »Az én vérem bizony ital« (Jn 6,55). A bún elválasztja az embert Istentől. A ma­gunk erőlködésével nem lehet Isten ha­ragját megszüntetni. Ezért egy Ártatlan vérének kellett kiomlania. Isten nem mondja egyszerűen: »Fátyolt reá, ami tör­tént, azt elfelejtem.« Engesztelést követel a búnért. De nem kívánja ezt magától a bűnöstől, hanem helyettes áldozatot fogad el. Először bakok és borjak vérét fogadta 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom