Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám

vigasztalással, aki Júdása miatt szenved. Csak egyet tehetsz: rámutatsz Jézus Krisz­tusra. О bűntelen volt, Isten Fia volt, lec­sendesítette a viharos szelet, meggyógyí­totta a vakot, a sántát, a bélpoklost, - de Júdást viselnie kellett az utolsó percig. Ha bejöttél ebbe a világba, ha megszület­tél, akkor nem kerülheted ki Júdást, - ó ott van mindig melletted, a sarkadat mar­­dossa. Ezt tudomásul kell venned. A gya­korlati kérdés itt az: Hogyan viseljük el a mi Júdásunkat? Úgy, mint Péter, - hogy kardot rántunk? Vagy úgy, mint a tanítványok, hogy elfu­tunk, cserbenhagyva azt, akit Júdás el­árult? Hogyan viseljük el? Úgy-e, mint Jézus? Senki és semmi nem segíthet Júdásunk terhének hordozásában, csak egyedül Jé­zus. ő azt mondja: »Jer, kövess engem! Tanuld meg tőlem, hogy én szelíd és aláza­tos szívű vagyok, és nyugalmat találsz lel­­kednek.« Jézus nem volt nyugtalan, ami­kor Júdás közeledett. Ezt a csodálatos kér­dést tette fel neki: »Barátom, miért jöttél?« Micsoda csodálatos mélység! Milyen cso­dálatos szeretet! Barátom, miért teszed ezt velem? Sokszor voltam együtt veled, sze­rettelek, miért teszed ezt velem? Ezt megkérdezheted te is Júdásodtól. Jézüs is kérdezte a főpap szolgájától: »Ha gono­szul szóltam, tégy bizonyságot a gonosz­ságról, ha pedig jót, miért versz engem?« Eddig mi is elmehetünk. Barátom, mi bűnt tettem ellened? Vagy más ellen? De ezt méltósággal és szelídséggel kérdezzük! A szolga nem válaszolt Jézusnak, de nem is ütötte tovább. Én is hibáztam Júdá­­saimmal szemben, és ezzel elveszítettem a játszmát. De amikor csendesen viselked­tem és az Úr Jézusra néztem, akkor min­dig én maradtam győztes. Ezt azonban csak hitben lehet megtenni és elviselni. Megmondhatod azt is az illetőnek, hogy: nézd, én látom a terheidet, bajodat, nem kicsinylem le azokat; megértem, hogy nem tudod azt egyedül hordozni az Úr Jézus nélkül, - én sem tudtam és nem is tudom még ma sem. Ez bizonyságtétel, mert ilyen helyzetben is lehet és kell is bizonyságot tenni, nemcsak kellemes társaságban. Amikor valaki vérzik Júdásnak csókja alatt, - akkor is kell bizonyságot tenni. Elmondhatjuk: én is küszködöm Júdá­­sommal. Megdöbbentő és nagyon nehéz az, hogy éppen azokból kerülnek ki Júdásaink, aki­ket türelemmel és szeretettel hordoztunk. Dávidnak is nagyon nehéz volt a helyzete. Azért írja az 55. zsoltárban: »Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt el­szenvedném . . hanem az én barátom és ismerősöm, akivel meghitt barátságban vol­tam . . . (Zsolt 55,13-14). Ha visszatekintek keresztyén életemre, ez volt a nehéz, ez volt a legnehezebb. Nehe­zebb volt, mint a megtérésem; több szen­vedéssel járt, amikor azok emelték fel a sarkukat ellenem, akikkel együtt imádkoz­tunk. De Isten kegyelme átsegített ezen is. Testileg-lelkileg rendkívül megviselt, ez volt keresztyén életemnek legdöntőbb té­nye, hogy kibírtam Júdásaim terhét. Kedves Olvasó! Akár hitben, akár hit nél­kül élsz, Júdásaidat nem kerülheted ki. Nem álvigasztalással vigasztallak, hanem Jézus Krisztusra mutatok rá. Ha Neki így kellett pályája egész idejében hordoznia Júdást, akkor mi sem kívánhatjuk, hogy - bár Jézus hordozta Júdást - mi megmene­küljünk tőle. Odafordulhatunk az Úr Jé­zushoz és megtanulhatjuk Tőle, aki Gecse­­mánéban háromszor így imádkozott, hogy: »Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár . . .« Mi is imádkozhatunk háromszor. Ezt Jézus példája megengedi. De ha azt a választ kapod, hogy vállalnod kell a terhedet, - akkor vállald azt hittel! István vértanúnak is megvoltak a maga Júdásai. István életét adta, de azt mondta: »Látom az embernek Fiát a Hatalom jobb­ján állani.« S ezt mi is megláthatjuk. Ha nem vétetik el tőlünk sem a keserű pohár, mondjuk ki: »Legyen meg Atyám a te aka­ratod!« 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom