Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám

Végül mindezt »a Krisztus Jézusban«, a korábban emberi testet öltött, megalázott, megfeszített, földön járt Jézusban valósította és valósítja meg, akit azonban feltámasztott a halottak közül, »Úrrá és Krisztussá« (Csel 2,36) tette Őt. Ő lett A Krisztus (a FELKENT főpap, próféta és király), a megdicsőült Úr, akinek az Atya mindent alárendelt. Ezt a csodálatos Isten Fiát szerethetjük, lehetünk Vele közösségben és mondhatjuk Neki alázatos tisztelettel: mi Urunk.

E néhány nehéz vers végére érve, olvassuk el egybefüggően azokat, a tanulmányozás alapján kialakult kísérleti megfogalmazásban, próbaképpeni visszaadásban:

»Nekem, minden szent közül a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem: evangélizálni a nemzeteknek a Krisztus kinyomozhatatlan gazdagságát; és megvilágítani, mi a titok háztartása, amely el volt rejtve a világkorszakoktól fogva az Istenben, aki a világmindenséget teremtette, hogy most megismertethessék a tőségekkel és a hatalmakkal az égieken levők között, az Ekklésia által az Isten sokféle bölcsessége, összhangban a világkorszakok elhatározásával, amit megvalósít a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban« (3,8-11).

Az előző szakaszban láthattuk, hogy Isten csodálatos tervet - amit mi üdvtervnek mondunk - készített a még csodálatosabb Fiúban, »Krisztus Jézusban, a mi Urunkban« (3,11). Pál, felérve e magas csúcsra, nem telepszik le elégedetten, hanem a látottak birtokában azonnal leszáll a völgybe. Nem jár a fellegekben, mert a dicsőség Urának meglátása számára a mindennapi hivő élet gyakorlatában való megerősödést jelentette. Ott a csúcson még jobban rádöbbent, hogy milyen hatalmas dolog történt a Fiú halálakor és feltámadásakor. Megnyílt az út az Ószövetség megközelíthetetlen Jahve Istenéhez. Nem kell már félni és rettegni attól, hogy a háromszor szent Isten dicsősége megemészti a közeledő bűnöst. Nincs tovább szükség a közvetítő papságra és áldozatokra, mert »teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által« (Zsid 10,19—20).

Ugyanez a bizonyságtétel csendül ki az Ef 3,12 verséből is: »0 benne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.« Ez a hallatlan kiváltság az Ő Teste, az Egyház tagjainak adatott meg. Erről olvashattunk a 2,18-ban is! Pál apostol - a görög szöveg szerint - elmondja, hogy ez nem a mi hitünkön nyugszik. Érdemes felfigyelni ennél a versnél is arra a sajnálatos tényre, hogyan tolódik el a hangsúly Isten vagy Krisztus tettéről az emberi cselekvésre, teljesítményre. Rövid pillantás fordításainkra ezt jól tükrözik. 1533-ban Komjáthy Benedek így fordította: »az ő hithe miath (által)« - tehát nem a mi, hanem az Ó hitén vagy hűségén nyugszik ez a lehetőség. Sylvester (1541) már a mi benne való hitünkről beszél. Ezt vette át Károli Gáspár (1590), Káldi György (1626) és a későbbi fordítók, még Csia Lajos is (1978). Komáromi Csipkés György (1685) és Raffay Sándor (1926) fordításai adják még pontosan az eredeti szöveget: »az ő hite által«-t.

Pál rab volt Rómában egy katonához láncolva. Ez magában is elegendő ok lett volna az elcsüggedéshez, de az apostol a 12. versben említett szilárd talajon állt, az Ő hűségén. Most kanyarodik vissza a 3. fejezet első verséhez és elmondja, hogy a jelenlegi nyomorúságai, szorongattatásai »értetek«, a nemzetekért (»pogányokért«) van. A Cselekedetek könyve eseményeiből láthatjuk, ha az apostol megmarad a zsidó talajon, vagy ha a nemzetbelieket a zsidó kultusz talajára helyezi, elkerülhette volna a fogságot. О azon-124