Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám
Világítson meg! Világítson meg fénye most, olvasszon ki jéghegynyi fagyból! Háromszázhatvanötnapos karácsonyod legyen s maradjon! F.L. valósul meg, hogy »nem ártanak és nem pusztítanak többé szentségemnek hegyén.« De megvalósul az állatok világában is az igazi béke, a nyugalom korszaka. »A teremtett világ ugyanis sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá van vetve, azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságából, Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt nyög és vajúdik mind mostanáig. De nemcsak ez, hanem mi is, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk magunkban és várjuk a fiúvá fogadtatást, testünk megváltását« (Róm 8,19-23). Ez lesz Isten fiainak dicsőséges szabadsága. Azonban a Sátán meg lesz kötve, és nem lázit ja az embereket sem Isten ellen, sem egymás ellen. Ebben a korszakban még lesz bűn is, de az életkor évszázadokig fog tartani, mint az özönvíz előtti időkben. Nem lesz csecsemőhalál. Aki vétkezik, százéves korában meg kell halnia. Az ember teste mindvégig a bűn fészke marad, amíg megdicsőült testet nem fog kapni. Éppen ezért a megterhelt test gátolja is az embert Isten megismerésében. A bűn csak az egyes emberek életében juthat hatalomra, de ez nem terjed át a másik emberre, nem fajulhat lázadássá, mert a lázadás minden esetben sátáni munka. Ma is így van ez. Az emberek általában azt szokták mondani, hogy minden bűnt a Sátán kísértése és támadása folytán követnek el. De ez nem így van! A test vágyai akkor is meglesznek, amikor a Sátán ezer évig meg lesz kötözve, csakhogy az embernek lesz hatalma uralkodni vágyai felett, éppen úgy, mint ahogy ma is minden újjászületett hivő embernek van hatalma uralkodni vágyai felett. Hogy mennyire tudja a Sátán az embert lázadóvá tenni, bizonyság lesz az is, hogy az ezer év eltelte után Góg és Magóg nemzetségét fellázítja Isten ellen és az О népe ellen. Ez a korszak már nem is a hitnek, hanem az ismeretnek a korszaka lesz. Sőt, már az antikrisztusi korszakban nem anynyira hinni, mint inkább meghódolni kell Jézus Krisztus előtt. Itt csak az van megírva, hogy teljes lesz a föld az Úr ismeretével. De eljön az az idő, amikor nemcsak a föld, hanem az egész világmindenség teljes lesz az Úr ismeretével. Az igazi és teljes Isten-ismeret az új égen és az új földön lesz, ahol már nem lesz többé bűn, sem elmúlás. Amikor mi is hasonlók leszünk Jézus Krisztushoz. Most még Isten és Krisztus ismeretének a hiányosságát mutatja életünkben minden háborúság. Adjon az Úr kegyelmet, hogy mindig jobban növekedjünk az ő ismeretében, és így az ő élete is mindig jobban láthatóvá legyen életünkben. Kun Sándor Vetőmagvak Imádságainkat mindig Isten ígéretére alapozzuk. Hála Neki: ígéretei mindig szélesebbek imádságainknál. Ne félj hát, hogy fordított piramist építesz, mert Jézus Krisztus az alap. ❖ Augustinus hitvallása: Az egész Krisztus az én üdvösségem. Az egész Biblia támaszom, vezérem. Az egész Ekklesia az én közösségem. Az egész világ az én hitközségem. 109