Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám
egyik elapvető jellemzője - amint ez a 2Kor 5,17-20 versekből is kitűnik -, hogy nemcsak a zsidó és nem zsidó nemzetek közti válaszfal dőlt le, de ŐBENNE eltűnt az Istent és embert egymástól elválasztó fal is. Ennek feltételét is Krisztus keresztje teremtette meg az Istentől elidegenedett, a Vele szemben ellenséges magatartást tanúsító emberiség számára. Az új ember(iség) és a megbékélés ezért egymástól elválaszthatatlanok. A 16. vers a görögben az és kötőszóval kezdődik (ezt az új fordítás kihagyja), ami a 15. vers mondanivalóját a 16.-kai szorosan összekapcsolja: »és hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt egy testben a keresztfa által« (Károli). Érdemes megállnunk a megbékélés bibliai fogalmának tisztázására. Megéri a fáradságot, hogy leszálljunk a mélybe egy igazgyöngyért. Fordításainkban két görög szót fordítanak megbékéléssel, pedig a kettő közti különbség nagy és lényeges. Az egyik görög szó a »katalasszó«, jelentése: megbékülni. A bibliai lexikon így határozza meg: »Két ellenséges személy vagy társaság közül az egyik egyoldalúan megbékél. A görög szó szó szerinti jelentése: le-cserélni.« Előfordulási helyei: Róma 5,10; lKor 7,11; 2Kor 5,18-19-20. A szó főnévi alakja a »katallagé«, jelentése: megbékülés. Meghatározása: »Egyoldalú megbékélés. Ez a Pál által hirdetett »evangélium titka« (Ef 6,19). Isten a maga oldaláról megbékélt az ellenségeivel (Róma 5,10). Az Ekklézsia (Gyülekezet) egyik fő szolgálata ma a világ felé, ennek hirdetése (2Kor 5,20).« Előfordulási helyei: Róma 5,11; 11,15; 2Kor 5,18-19. A másik görög szó az »apokatallasszó«, jelentése: kibékülni. Meghatározásáról ezt olvassuk: »Két ellenséges társaság közül valamelyik egyoldalúan megbékélhet a másikkal. Amikor azonban mindkét fél eltávolítja az akadályokat és megbékül egymással, akkor azt mondjuk, hogy kibékültek. A görög szó szó szerinti jelentése: tól(el)-le-cserélni. Minden rossz vagy megrontott dolog teljes lecserélésének gondolatát is magába foglalja, Krisztus keresztjének vére által. Ez teljes egészében egy új világmindenség létrejöttét fogja eredményezni.« Előfordulási helyei: Ef 2,16; Kol 1,20-21. Amint látjuk, az Ef 2,16-ban a kibékülni ige szerepel, ami a Krisztusban levő új emberiség kibékülését jelenti Istennel. Ez a zavartalan bensőséges viszony, amit Pál apostolig senki még csak el sem gondolhatott, eredményezi azután azt a helyzetet, amiről a 19-22. versekben olvashatunk. A 19. vers így kezdődik: »Ezért tehát nem vagytok idegenek (vendégek) és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek . . .« Emlékezzünk most arra, hogy mit írt Pál apostol a filippibelieknek az állampolgárságukról: »Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk Üdvözítőül, aki az Ó dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket (azaz megaláztatásunk testét)« (3,20-21). Nem az ószövetségi szenteknek vagyunk a polgártársai, hanem a Krisztus Teste tagjainak. Isten családjának tagjai vagyunk. Ez bizony nem kis dolog, ha jól meggondoljuk. Ahol Isten otthon van, ott mi is otthon vagyunk. Ha a sok felbomlott, széthullott családi életet szemléljük, amit a bűn, az önzés, az ital tett tönkre, ha elbeszélgetünk ebben az ellenségeskedő, szeretet és gyöngédség nélküli légkörben felnövő gyermekekkel, tudjuk értékelni igazán az otthon biztonságát, a családi fészek melegét; azt, hogy van családunk, otthonunk, ahová tartozunk. A családi élet nyugodt légkörét azonban csak Isten és Krisztus békessége biztosíthatja. Ez alapvető követelmény. Ezért mondja a 17. vers: »eljött és békességet hirdetett (evangélizál, örömhírként hirdet) nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek.« Ézsaiás próféciája teljesedett be ebben, előízként a Gyülekezet számára: »Békesség, békesség közel és távol!« (57,19). A 19. vers családképét a 20-22. versekben egy épület (templom, hajlék) képével 86
