Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám
INNEN-ONNAN ő mégis az én testvérem Egy svájci faluban történt. Késő este az orvos lakásán csengettek. A kapu előtt egy körülbelül nyolc éves kisfiú állt, feje egy vérrel átitatott kendővel volt bekötve. Bemutatkozott, hogy kinek a fia és hogy hívják. Elmondta, hogy a testvére belökte a közeli folyóba, és összetörte magát. Az orvos megvizsgálta a kisfiút és megállapította, hogy a megsérült fejbőrt legalább húsz öltéssel kell összevarrni. A műtét alatt a kisfiú hősiesen viselte magát, egy hangot sem hallatott. Mikor a vastag kötéssel a fején távozni készült, bátor viselkedéséért az orvos felesége megajándékozta őt egy nagy tábla csokoládéval, mondván, hogy hazafelé a hosszú úton fogyassza el. Ekkor megszólalt a fiúcska: »Csak a felét eszem meg, a másik felét hazaviszem a testvéremnek.« »De hiszen a testvéred lökött a folyóba« - mondta neki az aszszony. Ekkor felragyogott a két szép gyermekszem a vastag kötés alól és ő hirtelen válaszolt: »De azért ő mégis az én testvérem.« »Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, nem mentek be a mennyek országába (Mt 18,3-4). Felszabadító élmény Egy új-guineai misszionárius számolt be a következőkről: »Hiszek az angyalokban. Vannak dolgok,amiket nem lehet megmagyarázni. Isten elküldi angyalait azok szolgálatára, akik Őt követik. Nemrég nagy lelki szorultságba kerültem. A Szentlélek imádság közben megmutatta nekem, hogy el kellene mennem egy sötét bőrű testvéremhez, és egy bizonyos dolgot bevallva neki, bocsánatot kell tőle kérnem. Erősen hadakoztam ellene. Én, a misszionárius, alázkodjam meg a bennszülött előtt? Mit gondol majd rólam? És ha másnak is elmondja? Egyáltalán, elfogadják még ezután igehirdetésemet? Egy konferenciára kellett mennem s ott háromszor beszélnem. Tudtam, az Úr nem használhat fel mások javára, ha bűn van az életemben. A Szentlélek annyira szorongatott, hogy így könyörögtem: »Uram, kérlek, küldd utamba ma ezt a testvért, hogy beszélhessek vele!« Motorkerékpáron igyekeztem Balif felé. Hegyről lefelé vitt az utam, mikor a motor hirtelen leállt. Egy darabig még folytattam az utat, de a motor nem ugrott be. Újra megpróbáltam - de nem tudtam elindulni. Ebben a pillanatban észrevettem, hogy valaki jön velem szemben. Az a testvér volt, akivel beszélnem kellett volna. »Uram, segíts!« - fohászkodtam.- Ó, tönkrement a motorkerékpár? Kár!- Igen, de az nem baj. Örülök, hogy találkoztunk. Valamit mondanom kell neked. -Beszéltünk egymással. Az új-guineai testvér megbocsátott misszionáriusának, és együtt imádkoztunk. A kő leesett szívemről. Ezután együtt vizsgáltuk meg a motorkerékpárt. Fölszálltam, elindítottam, és a motor beugrott, mintha semmi baja sem lett volna. Oda- és visszavezető utamon semmi nehézségem nem volt vele. Szerencse? Véletlen? Éppen akkor kellett,' hogy leálljon a motor, mikor a testvérem arra jött? A magam jószántából bizonyára nem álltam volna meg, hogy beszéljek vele. - És azután, amikor minden javítás nélkül ment a gép? Hiszem, hogy az Úr angyala volt, aki még a motorok dolgában is kiismeri magát. A konferencián körülbelül 80 ember, főleg hivők, jöttek a lelkigondozói megbeszélésre, hogy régi dolgaikat tisztázzák egymás előtt. PJ 68
