Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám
zik, sohasem szolgálja saját büszkeségemet. Ha megkörnyékez a kísértés, hogy egy különleges szellemi élmény, látomás vagy találkozás nyomán önmagamat felmagasztaljam és a többiek fölé emeljem, akkor azonnal térdre, és kérjem bűneim bocsánatát, mert az ellenség áldozatává lettem! Isten minden jelentős bizonyságtevője óva int az olyan látszólagos szellemi élményektől, amelyek tulajdon énünket megörvendeztetik, és szívünket önszeretettel és önhittséggel töltik meg. 5. Milyen hatással van a keresztyén testvérekkel való kapcsolatomra? Ez a kérdés további fontos próbaköve. Megtörténik, hogy a keresztyén ember valamiféle különleges szellemi élménye után visszahúzódik testvéreitől, mivel ő most már »különleges kegyelmet nyert«, és más magasságokban lebeg. Gyülekezetében minden középszerűség bosszantja, hiszen egyedül ő az, aki helyesen látja a dolgokat. Veszélyes szellemi magatartás ez. Az új élmény jelentőségteljes lehetett a számára, de testiképpen reagált rá. Új szellemi élménye tette kevésbé szeretetre méltóvá a gyülekezetben. Ezért igaz az, hogy minden olyan vallásos élmény, amely nem erősíti bennünk a keresztyén testvéreink iránti szeretetet, fölöttébb gyanús. János egyenesen a testvérek iránti szeretetet mondja az igazi hit próbakövének. »Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne semmi, ami megbotránkoztatna, aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította a szemét« (ÍJn 2,9- 11). Ezért levonhatjuk azt a következtetést, hogy mindaz, ami bennünket a gyülekezetbeli hivő testvérektől elválaszt, nincs Istentől, hanem testi, vagy a Sátántól való. Mindazt, ami a hívők iránti szeretetet elmélyíti, Istentől kapjuk: »Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim, vagytok, ha szeretitek egymást« (Jn 13,35). 6. Hogyan befolyásolja viszonyulásomat a világhoz? További fontos tesztkérdés ez. Világon nem Isten teremtett világát értjük itt, amelyet nekünk adott, hanem ennek a világnak a lelkületét, amelyről János így ír: »Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké« (ÍJn 2,16-17). Minden olyan szellem, tanítás és élmény, amely megengedi a világgal való megalkuvást, hamis. Minden olyan vallási mozgalom, amely a világ mércéjéhez igazodik, Krisztus keresztjének ellensége, még ha hangoztat is kegyes szólamokat, mint: »fogadd el Jézust« stb. Isten minden valódi munkálkodása azt végzi el a szívünkben, hogy bensőnkben elszakadjunk e világ szellemiségétől. 7. Hogyan befolyásolja viszonyulásomat a bűnhöz? Ez az utolsó pont igen nagy jelentőségű. Isten kegyelme minden egyes keresztyén ember szívében azt akarja munkálni, hogy a bűntől elvonja, és a megszentelődés alá állítsa (Tit 2,11-13). A kegyelemnek van mind pozitív, mind negatív oldala. A negatív megtanít bennünket arra, hogyan szabaduljunk meg istenellenes lényünktől. A pozitív megmutatja, miként élhetünk helyesen ebben a világban. Egyetlen becsületes embernek sem esik nehezére ezt megérteni. Mindaz, ami a bűnnel szembeni ellenállást gyöngíti, nyilván nem Istentől való. Mindaz, ami a bűnt elviselhetetlenné teszi, az valódi és Istentől való. Jézus Krisztus óvott minket: »Mert hamis 59