Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám

szemeivel már észrevette, hogy a teremtett világ vajúdik, szülési fájdalmakban szenved. Küszöbön áll a szülés. Ezt bizonyította az is Pál szemében, hogy a Krisztusban hívők átmentek a halálból az életre, a sötétség hatalmából a fény, a szeretett Fiú királyi uralmába. És ezt már most látja a világ Isten fiai életében, az eljövő eonokban pedig még hatalmasabban, dicsőbben az egész világmindenség. Eljön a mindenség újjászületésének ideje, mert a királyi széken ülő jelentette ki, hogy mindent újjá tesz (Jel 21,5). Ebben a grandiózus feladatban lehet Isten munkatársa a Gyülekezet, a Krisztus Testületé.

A 8. versben Pál visszatér a jelenbe és tisztázza a hívők jelen helyzetét. Emlékezteti őket arra, hogyan jutottak ehhez az emberi ésszel felfoghatatlan megtiszteltetéshez. Erre a figyelmeztetésre szükségünk van, mert könnyen gőgössé, beképzeltté válunk. Hajiunk arra, hogy a „fellegekben járjunk”. Hamar elfelejtjük, hogy honnan és hogyan szabadultunk meg. Magasabb rendűeknek gondoljuk magunkat a többi embernél, lekezeljük őket. Ha nem fogadják el bizonyságtételünket, szeretetünket, nagyon hamar legyintünk rájuk és otthagyjuk őket: vessenek magukra, ha nem hisznek! Szükségünk van tehát ezekre a szavakra: „Hiszen kegyelemből van üdvösségtek a hit által. ”

Igen, ez így van - érvel az okoskodó emberi értelem -, de itt is az áll, hogy az én hitem a döntő. Az én hitemen és döntésemen múlik minden. Az Ige azonnal kiábrándít ebből a téves felfogásból, mert így folytatja: „és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez.” Ha tőlünk lenne, vagy pontosabban „a magatokéból”, akkor az a mi művünk lenne. Isten mindig elfordítja tekintetünket a saját emberi teljesítményeinkről, mert azok útban vannak. Hegyek, amelyek akadályozzák Isten hatalmas tetteinek meglátását. Ez az oka annak is, hogy a hívők - a vallásos, névleges keresztyénségről nem is beszélve - olyan keveset szólnak Isten és Krisztus dicsőségéről. A maguk cselekedetei teljesen lekötik őket. Tenni, ez igen közel áll hozzánk. A test szeret produkálni és nem törődik bele, hogy az üdvösség ajándék (korbán, 3Móz 1,2; 3,1; Mk 7,11), Isten ingyen adománya, mert az ember azt képtelen lenne megfizetni. Ingyenes, de csak a mi számunkra, mert Isten nagy árat fizetett érte, egyszülött Fia életét. „Nem cselekedetekért, hogy senki ne kérkedjék” (9. vers).

M. S.

BIBLIAI SZIMBÓLUM

Hamu = értéktelenség, gyász, múlandóság

Az ember lényének ábrázolására az írás különböző jelképeket használ, aszerint hogy melyik oldalát, melyik tulajdonságát akarja vele megvilágítani. A hamu is ilyen szimbólum.

„En csak por és hamu vagyok” - mondja Ábrahám Istennek (lMóz 18,27); Jób pedig panaszkodik, hogy hasonlóvá lett a hamuhoz (30,19). Amikor Krisztus az igazságosság napjaként majd megjelenik, akkor beteljesedik az О nevét félők számára, elnyomóik és ellenségeik fölött, Mai 4,1 jövendölése: „Mert íme, eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja,

és megégeti őket az eljövendő nap, ezt mondja a Seregeknek Ura.”

Sodorna és Gomora hamuvá lettek és pusztulásra ítéltettek, hogy minden istentelennek, mind embernek, mind angyalnak intő például szolgáljanak (2Pét 2,6).

Hogy pedig a mi nagy és csodálatos Istenünk még azt is, ami már hamuvá lett, ismét életre hívhatja és újjá alkothatja, azt félreérthetetlenül láthatjuk Ezékiel 16,53-ban, ahol Sodoma lerombolt volta a fogságot jelenti, amelynek azonban vége lesz (vö. Mt 11,24 és Júd 7-et ezzel az Igével). A hamu sokszor használt képe a gyásznak is. A

24