Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám
FIATALOK LEVELEZNEK énekről, zenéről Kedves Dani! Megkaptam válaszodat, figyelemmel olvastam, bár kissé fárasztó és hosszadalmas volt. Legalább volt min gondolkodnom. Úgy látszik, nem is olyan könnyű itt eligazodni.. . Mielőtt leveled megérkezett, egy alkalommal mi már el is mentünk Tündével a múltkor említett »szentlelkes« gyülekezet ifjúsági összejövetelére. Aránylag rövid igemagyarázatot hallottunk, amelyhez többen hozzászóltak, néhányan imádkoztak is, majd énekelni kezdtek. Érdékes, felvillanyozó énekek voltak ezek, melyeket egy fiú gitárral kísért. Egyik éneket a másik után javasolták a jelenlevők - mi csak csodálkoztunk, mennyi éneket tudnak ezek! Nekem nagyon tetszettek, s azóta úgy érzem: összes eddigi énekeinket sutba kellene dobni. Képzeld: éjfélig énekeltünk, olyan lelkesen, hogy sokszor tapssal, lábdobogással is kísértük a ritmust. Sok mindenben, amit írtál, igazad lehet, de ez mindenesetre nagyszerű volt: sok ének ritmusa még ma is lüktet bennem. Ezt egyszer meg kellene hallgatnod neked is, biztosan élvezni fogod. Addig is üdvözöl Éva ¥ Kedves Éva! Hogy »Istenünkről énekelni jó« (Zsolt 147,1), az Ige is, az Istent szerető emberek és gyülekezetek tapasztalata is bizonyítja. »Vigadjatok az Úrban, ti igazak! Az igaz emberhez illik a dicséret. Adjatok hátát az Úrnak citerán játszva, tízhúrú lanttal zengjetek neki! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek!« (Zsolt 33,1- 3). A Zsoltárok könyvéből még sok hasonló biztatást idézhetnék. Az újszövetségi istentiszteletnek, testvéri együttlétnek is lényeges része az ének. »Ne részegedjenek meg, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Szentlélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak« (Ef 5,20). Sót: az összes művészetek közül az ének és a zene az egyetlen, amelynek nemcsak e földön van szerepe, hanem a mennyei világban, az örökkévalóságban is. Mennyei istentisztelet résztvevőiről olvasunk: »Leborultak a Bárány előtt - mindegyiknél hárfa volt - és új éneket énekeltek, dicsérve a megöletett Bárányt, Jézust (Jel 5,9; 14,3; 15,3). Amint látod, nemcsak énekről, hanem új énekről is szó van ezekben az igékben. A hitében megújuló egyház és minden, Istent dicsérő nemzedék, minden lelki ébredés létrehozza a maga új énekeit is. Isten ajándéka ez. Tükröződik ezekben, ahogyan éppen ők fejezik ki bűnvallásukat, hitüket, hálájukat. Abban azonban nincsen igazad, hogy az új énekek kedvéért »összes eddigi énekeinket sutba kellene dobni«. Bizonyára énekeinkre is érvényes Jézus szava: »Aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a gazdához, aki ót és újat hoz elő éléstárából« (Mt 13,52). Az egyház története bizonyítja, hogy időnként váltják egymást új énekeskönyvek a kor szükséglete szerint, de mindegyik sokat megőriz az előző nemzedék énekkincséből is, mert azokat Isten évszázadokon át frissen tartotta, megáldotta. Az ősegyháznak, a reformációnak, korábbi ébredési időszakoknak hány gyönyörű éneke jelent ma is nagy erőt! Gondolj csak például Luther énekére: Erős vár a mi Istenünk! - a genfi zsoltárokra: Örvendj egész föld az Istennek! -, Bach csodálatos zenei vallomásaira: Itt állok jászolod felett - Ó Krisztusfő, te zúzott; - Gerhardt Tersteegennek, »a Szentlélek hálásának« gyönyörű énekeire: Itt van Isten köztünk - Testvérek, menjünk bátran... és sorolhatnám tovább. Nyeresége volna hitünknek az egyetemes keresztyénség ilyen kincseit sutba dobni? Aztán gondolj arra is: Akad olyan gyorsan kúszó inda, amely pár nap alatt felkúszik az évszázados tölgyre, gyorsan eléri annak lombját - de egykettőre el is szárad, míg a tölgy - tölgy marad. . . Maradandó értékek túlélnek sokféle múló divatot. Szóval: régi és új ének együttjelent áldást. 123
