Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)

1980 / 2. szám

KÖNYVISMERTETÉS Helena Sehauf: TIP ÉS LÁMPÁJA Történentünk sok évtizeddel ezelőtt abban az időben játszódik, amikor az élet sok­kal egyszerűbben folyt, mint ma — még Amerikában is. A technika még nem hódí­tott annyira, autók sem száguldoztak az utcákon, az életritmus normálisabb, nyugodtabb volt. A mindennapi kenyérért küzdő szegény embereknek legtöbbször nem volt idejük arra, hogy gyermekeikkel törődjenek; azok az utcán töltöttékel idejük nagy részét, s ha valamelyiknek kedve úgy tartotta, még az iskolát is elkerülte, De ezek az ut­cagyerekek olykor elmentek a vasárnapi iskolába is, főleg azért, hogy ott rosszal­kodjanak és megzavarják az együttlétet. Ilyen fiú volt Tip is. Unalomból és ha­­szontalanságból egyszer velük tartott, és senki sem sejtette akkor — legkevésbé ő maga —, hogy ez milyen kihatással lesz rá és mennyire megváltoztatja majd egész életét. Megragadó módon mondja el történetünk egy mindenképpen elhanyagolt, nevelet­len, rossznak tartott fiú lelki küzdelmeit, jóra való igyekezetét, isten-keresését — bukásait is győzelmeit, s végül célhoz jutását. Tip életútján — lámpája a Szentírás lett. Az alábbi részlet arról szól, hogyan próbálta meg Tip Mari húgát Isten felé vezetni, őt boldoggá tenni. Tip szíve vágya, legnagyobb kíván­sága az volt, hogy Mari éppen olyan boldog legyen, mint ő. Hűségesen'imád­kozott a testvéréért és komolyan hitte, hogy Isten meghallgatja imádságát. Sokszor elképzelte magában, hogy milyen nagy változást jelent ez majd az ő durcás, mogorva kis testvére szá­mára, ha felismeri; Jézus szeret engem is, Isten gyermeke vagyok, és senki nem szakíthat ki az Ő kezéből. Isten felelt erre az imádságára, mert ettől a perctől kezdve Tip gondosan ügyelt arra, hogy az első kínálkozó al­kalmat megragadja és húgával beszél­jen. Egy alkalommal Mari ebéd után csendben kisurrant a házból. Tip kiha­jolt az ablakból és észrevette, hogy Ma­ri lassan a temető felé tart. Gyorsan felállt, becsukta az ablakot és utána sie­tett. Habozás nélkül közeledett testvé­réhez, aki egy nagy kőre ült le a kis Jancsika sírja mellett. — Miért jöttél ide? — kérdezte Mari. — Mari, azért jöttem, hogy megkérdez­zelek, nem szeretnél-e te is más lenni? Nem szeretnél megtérni? Mari gondolkodva tekintett bátyjára. — Mit jelent az, hogy megtérni? — Ez azt jelenti, hogy Istenhez térünk, szeretjük Öt és azt tesszük, amit ö akar. — És mit akar Isten, hogy tegyünk? — Azt akarja, hogy higgyünk az Úr Jé­zusban és azt tegyük, ami jó. — Ó, milyen gonosz vagy! — kiáltott rá Mari. — Ezt mondod nekem, amikor nagyon jól tudod, hogy nem vagyok jó és nem is tudok az lenni! Egész nap dolgoznom kell, és a mama mindig rosszkedvű, reggeltől estig szid. — De Mari — szakította őt félbe Tip —, te nem tudod elképzelni, hogy mennyire szeret bennünket Isten! És ha a dolgok nem úgy mennek, mint kellene, ha az ember rosszkedvű vagy haragos, akkor imádságban mindent elmondhat neki, és Ő meghallgat minket és segítségünkre siet. Aztán — tudod — egyszer, ha egészen Nála leszünk, ott nagyon szép lesz min­den! Jancsika is ott van, én is oda sze­retnék menni, és te is oda jöhetnél... Mari elkomolyodott, és mikor Tip elhall­42

Next

/
Oldalképek
Tartalom