Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 2. szám
Kérdés: Mikor követjük el a Szentlélek elleni bűnt? Felelet: Sokakban megfogalmazódott már ez a kérdés: Mi a Szentlélek elleni vétek — vagy talán még személyesebben: vétkeztem-e én a Szentlélek ellen? E kérdés vizsgálatánál mindenekelőtt meg kell különböztetnünk két nyilvánvalóan különböző dolgot: a Szentlélek megszomorítását és a Szentlélek elleni káromlást. Az Efezusi levél 4,30 szerint meg lehet szorrtorííani a Szentleiket. Hazugság, lopás, harag, düh, gyűlölködés, szeretetlenség, hogy csak néhányat említsek, amelyek által bizonnyal megszomorítjuk Istennek Szentleikét. Bizonyos vagyok, hogy egyikünk sem kivétel ez alól, olykor előfordult életünkben olyan, ami megszomorította a Szentjeiket. Ilyenkor szomorúan állunk Isten elé, megítélve magunkat, s újra és újra átéljük a megtisztítás és helyreállítás csodáját. Amikor megszomorítjuk a Szentleiket, hátráltatjuk annak bennünk végzett munkáját, de arról szó sincs, hogy ezáltal mi elvesznénk, vagy hogy ez nem bocsáttatna meg nekünk. Másként áll a helyzet a Szentlélek káromlásával, Isten Szellemével való tudatos szembeszegüléssel. A Máté evangéliuma 12,31 és 32. verseiben ezt olvassuk erről: „Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a Szentlélek káromlása nem. Még aki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.“ Jézus a farizeusok és Izráel elöljáróinak a szemébe mondta ezt az igazságot. Ezzel Ő azt akarta mondani: Az, hogy engem, az ács fiát lenéztek, az megbocsátható; egy bizonyos vakság és tudatlanság kétségtelenül szerepet játszik ebben. De az, hogy ti világosan felismerve a Szentlélek hatását beszédeimben és tetteimben mégis szembeszegültök tudatosan ennek az isteni Szellemnek, a Szentiéleknek, és a Szentlélek munkáját a Sátán munkájának tulajdonítjátok, ez a ti tudatos káromlásotok nem bocsáttatik meg nektek sem most, sem az elkövetkezendő világkorszakban. Amikor félve és habozva egyesek azt mondják: „Tisztátalan és gonosz gondolatok jönnek elő bennem, nem tudok imádkozni, nem tudok megváltásom bizonyossága felett örülni, mert káromoltam a Szentlelket, ami soha nem bocsáttatik meg“, akkor nyugodtan mondhatjuk: ezt a bűnt te nem követted el, mert ezt ma egyszerűen nem lehet megtenni. Jézus Krsztussal szemben lehetett ezt csak megtenni. Ezt csak azok a farizeusok és főpapok tehették meg, akik önteltségükben és elvakultságukban egyenesen a Sátántól valónak tekintették Jézust, aki a szemük előtt tette nyilvánvalóvá Isten csodálatos dolgait. Nekik mondta Jézus, hogy ez még megbocsátható, hogy Őt mint embert nem sokra értékelik, de hogy nyilvánvalóan isteni csodáit a Sátántól valónak tulajdonítják, ez nem bocsátható meg, sem ezen, sem a másik világban. Pál apostolról tudjuk, hogy megtérése előtt fenyegetéstől és öldökléstől lihegett az Úr tanítványai ellen — az Úr ellen, a Szentlélek munkája ellen. Sót, fenyegetéssel kényszerítette őket káromlásra, olvashatjuk az Ap. Csel 26,11- ben. És semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy Isten megbocsátott neki. Pálról, a volt Saulusról nem tudjuk, hogy mit csinált, hogyan gondolkozott, amikor Jézus még élt és közöttük járt. Nem tesz róla említést az írás. Talán várakozó álláspontra helyezkedett, várta, hová fejlődnek a dolgok. Bizonnyal úgy gondolkozott, mint a legtöbb zsidó: ha Ő az igazi Messiás, akkor megszabadít bennünket a római uralom alól. Jézus halála után azonban az volt a meggyőződése, hogy ez nem az igazi Messiás, és kegyetlenül üldözni kezdte a hivőket. Minden erejével a Szendéteknek — a taníványokban végzett — munkája ellen volt. És Isten megbocsátotta ezt a bűnét; tudjuk, micsoda nagy változás történt életében. Semmi okunk nincs arra, hogy bárkiről fel ne téte-34 KÉRDÉS - FELELET
