Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 1. szám
NÖVEKEDJETEK AZ ISMERETBEN! Gondolatok az Efézusi levélről (5) Foglalkoznunk kell a 7. versben található „bűnöknek bocsánata“ kifejezéssel. Ennek a szépsége és mélysége is elveszett a pontatlan visszaadásban. Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy az ún. „börtön-levelek“ szavai isteni magasságokban, „az égieken lévők között“ (1, 3) mozognak. A BŰN szó általános gyűjtőfogalommá vált hivő körökben. A héber és a görög írásokban a bűnnek különböző fokozatai és formái vannak, amiket azok mindig pontosan megkülönböztetnek. Nekünk is mindig következetesnek kell lennünk a szavak használatában. Most csak három fogalommal foglalkozunk röviden, és meghatározásukat a „kiskonkordanciá“-ból idézzük: BŰN. Az Isten által lefektetett törvényes rendtől való el kanyarodás, az Általa kitűzött alapelvek, célok el nem érése, a cél eltévesztését (görög), ELVÉTÉS-ét (héber) jelentik. Ez áll minden területre — anyagira, szellemire és erkölcsire egyaránt. A régi időben voltak férfiak Izráelben, akik olyan ügyesen bántak a parittyával, hogy nem „hibázták el“ (Bír 20, 16); ez annyit jelentett, hogy soha nem tévesztették el a célt. Ez a bűn lényege, mivel minden kudarc bűn. Láthatjuk Ádám esetében, hogy egyetlen céltévesztése, bűne milyen erkölcsi káoszt idézett elő és milyen súlyos következményeket vont maga után. ÁTHÁGÁS (vétkezés). A lefektetett törvények áthágása több mint céltévesztés, mert nemcsak kudarcot jelent, hanem az előre világosan és határozottan kijelentett törvények, parancsok megszegését is. A céltévesztés történhet tudatlanságból, de a törvények megszegése nem (Róm 5, 12—14). Az áthágás tiltott határátlépést jelent az Isten által megvont határokon (Ézs 43, 27). SÉRTÉS. Ádám tette nemcsak bűn (céltévesztés) volt, ami boldogtalanságot hozott az egész emberiségre; nemcsak áthágás, ami Isten jogos haragját vonta le az égből, hanem sértés is, mert megfájdította, megsértette szerető Atyja és Barátja szívét. Mivel magyarban a sértés szónak nincs olyan súlya, mint az eredeti nyelvekben, ezért használjuk Istennel kapcsolatban a felségsértés szót. A bűnt el kell engedni (Mt 18, 21. 35); de a (felség)sértést meg kell bocsátani. Magyarban ezt a két fogalmat nehéz visszaadni, mert a bocsánat, megbocsátás szavakat mindkettőre felhasználtuk. Az Ef 1,7-ben „a-(felség)sértések megbocsátásá“-ról van szó. A Gyülekezet tagjai a bűnök elengedésén túl, a (felség)sértések megbocsátásában is részesültek. Ez már nem a törvény, a bírósági tárgyalóterem területe, hanem a család, az otthon bensőséges kapcsolatának helyreállítása. Isten, az Atya érzéseire vonatkozik. Ez szükséges és méltó is ahhoz a helyzethez, amit a kapott fiúság jelent. Bárcsak tudnánk mindig az istenfiúsághoz méltóan élni és nem sérteni meg szerető Atyánk szívét újra. A 8. vers első fele is még a 7. vershez kívánkozik, így lesz teljessé az üzenet. Ezért soha ne felejtsük el hozzátenni „a (felség)sértések megbocsátásá"-hoz, hogy mindez „az Ő kegyelmének gazdagsága szerint“ van, „amit túláradóan nekünk ad“. Ez teljesség, a végéremehetetlen kegyelem isteni óceánja. A 8. vers közepétől a 12. vers végéig már sehol nem lehet ponttal vagy pontosvesszővel szétválasztani a szöveget. Megbonthatatlanul egy mondat az egész. „Minden bölcsességben és okosságban megismerteti velünk az Ö akarátának titkát“ — kezdi Pál a hosszú mondatot. Isteni bölcsességről, gondolkozásmódról, intelligenciáról, értelemről van itt szó. Nem emberi bölcsességről és okosságról, amelyre oly büszkék vagyunk. Ebből csak annyira futotta, hogy megfeszítettük a dicsőség Urát (1Kor 2, 4-8). Egy állatot sok mindenre megtaníthatunk, de emberi 18
