Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)

1980 / 1. szám

SZELLEMI ZOOLOGIA A veréb és a fecske „Még a veréb is talál házat és a fecske is fészket, ahová fiókáit helyezi oltáraidnál, Se­regek Ura!“ (Zsolt 84,4). „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregeknek Ura!" (Zsolt 84,2). Ez a vers a mi szívünk énekének is ismétlő­dő refrénje mindannyiszor, valahányszor Isten gyermekeinek a közösségében tartózkodunk. Az Isten háza iránti féltő szeretetet hordoz­ták szívükben Isten egykori prófétái és éne­kesei: Dávid, Kóráh, Kóráh fiai, Aszáf és a többiek. Most pedig azt állapítjuk meg Isten Igéjéből, hogy hol is vannak Istennek „ked­ves hajlékai", milyen a külsejük, és hogyan kell irántuk viseltetnünk. „A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem" — mondja Dávid a 16. zsoltárban. E vers olvasásakor elgondolkoztam: a „szen­tekben" — ezt értem, ezek a Krisztus vé­rével megmosott és megszentelt emberek. De a „dicsőségesekben" szó számomra új és érthetetlen. Kikerestem ezt a szót több szó­tárban, s ezeket találtam magyar fordítás­ban: oroszul — csodálatosakban; németül — gyönyörűségesekben; csehül — nemesek­ben; angolul — fenségesekben telik minden kedvem. Vajon ki fordította le hűen ezt a verset az óhéber nyelvből? És hogy hangzik az eredeti szöveg? Megkérdeztem talmudis­­ta ismerősömet e szó felől. Hamar előkerül a héber Biblia és a hozzátartozó kommen­tárok. Barátom olvassa a héber szöveget s a rabbik magyarázatait, majd azt mondja, hogy itt olyan szó áll, amely a következőkép­pen fordítható: felséges, gyönyörűséges, ki­tűnő, nemes, erős, hatalmas, csodálatos. Bölcs rabbinusaink pedig szövegmagyaráza­taikban azt állítják, hogy ezek a rendkívüli jelzők azokra az emberekre vonatkoznak, akik nagyon mélyen hisznek Istenben és nagyon szeretik Őt. Hallván ezt a magyaráza­tot egy valódi izráelita szájából, szívem nagy örömmel és csodálattal telt meg. Feltárult előttem a gyönyörű összhang az ószövet­ségi próféta, Dávid, és az újszövetségi üd­vözítő kijelentései között, aki ilyen szavakat diktált János apostolnak a Jelenések könyvében: „.. .országa népévé tett minket és papokká az Isten, az Ő Atyja előtt" (1,6). íme, mekkora a Krisztusban nyújtott isteni kegyelem mélysége: tegnap még sze­rencsétlen elesett bűnös, kárhozat fia vol­tam. Ma, az üdvözítővel való találkozás után Isten fia, a Szentlélek temploma, holnap az egek királyságának örökös lakosa. Igen! Isten hajlékai nem kőből, fából, tég­lából vannak építve, hanem szét vannak szór­va az egész föld színén. Istennek eme drá­ga temploma te vagy, kedves testvérem az Úrban, valamint a világ összes kontinensén élő hivő keresztyének (1Kor 3,16). Hogy könnyebben megérthessük az Úr szel­lemi hajléka iránt táplált szeretet lényegét, a Szentírás két égi madárra, a verébre és a fecskére tereli most a figyelmünket. Ezek­nek a madaraknak „örök hajlékot" készített az Úr az Ő oltárainál. Volt idő, amikor ez a vers érthetetlen és furcsa volt számomra. Mi keresnivalójuk van a verebeknek és a fecskéknek a jeruzsálemi templom kellős kö­zepén, ahol naponta emberek ezrei sürög­­nek-forognak az oltár körül? Hiszen a temp­lom tetején éjjel-nappal berregtek a madár­riasztó szerkezetek, hogy még a templom te­tőzetét se érinthesse valamelyik madár lá­ba! Itt meg az Úr az egész templom belse­jét megnyitotta számukra?! Hamar megértet­tem a Biblia egyéb idézeteiből, hogy ez a zsoltár nem betű szerinti madarakról, hanem emberi lelkekről beszél. A Biblia ugyan­is gyakran hasonlítja az embereket hol nö­vényekhez, hol madarakhoz, hol meg házi­vagy vadállatokhoz. Miről beszél hát nekünk átvitt értelemben a veréb és a fecske? A madarakról szóló tankönyvekben azt ol­vassuk, hogy a kis veréb, életmódjáról és tol­lazatának színéről ítélve, a földkerekség legszerényebb és legegyszerűbb madárkája. Megtalálható a földgolyó valamennyi éghaj­lati övezetében, ahol csak ember él. — A veréb igénytelen madár. Élelmét, különösen a téli időben, udvarok zugaiban, utcák po­rában, járdákon, országutakon keresgéli, víg ugrándozás és csiripelés közepette. A hideg téli éjszakákat házkéményekben tölti, úgy menti életét a megfagyástól. Ilyenkor a kis veréb nem barnásszürke, hanem ko­romfekete. De az Úr Jézus tanúsága szerint Isten szereti a verebeket is, és emlékeze­tében tartja őket. „Ugye, két verebet egy fillérért adnak, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tud­tán kívül" (Mt 10,29). 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom