Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 3. szám
leült, írt valamit, és a barátjának nyújtotta. Az elítélt elolvasta. Egy csekk volt a bíró aláírásával, pontosan olyan összegről, amelyet a bíró büntetésként szabott ki reá! Elképedve meredt a bíró tiszta, nyugodt szemébe. Nem volt bátorsága ahhoz, hogy elvegye a csekket. — Ez a bizonysága annak, hogy igazságos vagyok és egyúttal a barátod is — mondta a bíró ;—, tedd csak el! — Az elítélt vonakodva vette el a csekket. A bíró egyetlen intésére a két rendőr levette a bilincset, és az elítélt szabad emberként állt a bíróság előtt. Ilyen módon ismerte meg igazán az ő barátját. Szívből tudta őt becsülni, mivel igazságos és rendíthetetlen maradt. Megbecsüléssel tekintett rá, és ezentúl őszintén szerette az igazságos bírót, aki jog szerint módot talált arra, hogy őt nagy bajából kisegítse. Ez a törvényes segítség pedig nagy és személyes áldozatot jelentett, amelyet a bíró magára vett, hogy ezáltal egyesítse az igazságosságot és a szeretetet. Mikor évekkel ezelőtt olvastam ezt a történetet, valami világossá vált bennem, amit eddig nem értettem meg helyesen: A helyettesítés kérdése. A Biblia azt tanítja, hogy Jézus Krisztus a bűn miatt elítélt emberiségért helyettesítőleg meghalt. Nos, ez számomra mindig igazságtalannak tűnt. Egyetlen bűnöző számára sem megendedett — ha elítélték —, hogy maga helyett helyettest keressen. Saját gonoszságáért neki kell bűnhődnie. Ha én Isten ellen vétkeztem, úgy gondoltam, azért én tartozom felelősséggel. Minden más jogilag tarthatatlan és helytelen lenne. De most már tudom, hogy Krisztus meghalt a bűnadósságért, az Igaz a nem igazakért, hogy elvezessen minket az Istenhez. * * * „Nem az a szeretet, ahogy mi szeretjük az Istent, hanem az, ahogy Ő szeretett minket és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul a bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. “ 1 ián 4,10-11 A lelkiismeretről Egyik barátom azt mondta nekem a múltkor, hogy ő nyugodtan alszik, mert jó a lelkiismerete, nem követett el semmi bűnt. Elgondolkoztam ezen. A jó lelkiismeret nem az, amelyik nem jelez veszedelmet, hanem az, amelyik jó! működik. Nem az, amelyik mindig nyugton hagy, hanem az, amelyik helyesen mutatja az irányt. Isten csodálatos műszert rejtett el bennünk: Ez a műszer a lelkiismeret, és ennek pontosan kell mutatnia Isten felé az irányt. Verne Gyulának „A 15 éves kapitány“ című regénye jut eszembe. Ebben Negoró egy vasdarabot csempész az iránytű alá, s ezzel meghamisítja azt. Egészen helytelen irányba, borzasztó veszedelmek felé fordul a hajó, mert nem jól mutat az iránytűje. A bűn velünk együtt a lelkiismeretünket is megrontotta. Újjá kell szülnie bennünket Istennek, hogy ez a csodálatos műszer is megjavuljon és hazafelé mutassa az utat. * Valaki azt a feladatot kapta, hogy fesse meg a rossz lelkiismeretet. Erre az száguldó lovat festett, amelyet méhek és darazsak kergettek. Alatta a felírás: „Frustra curris“, ami azt jelenti: „hiába futsz“. A rossz lelkiismeret elől senki sem menekülhet el. Aki elnémítja felébredt lelkiismeretét, az ahhoz az emberhez hasonló, aki éjszaka felébredt kutyája hangos ugatására. A kutya jelezni akarta, hogy betörők jönnek. A házigazda felmérgesedett, hogy az állat álmából felzavarta, vette a puskáját és agyonlőtte a kutyát. Reggel azonban azt tapasztalta, hogy a betörők alaposan kifosztották őt. A lelkiismeretet el lehet altatni, sőt agyon lehet csapni. De az, ami az időben el van rejtve, az örökkévalóságban nyilvánvalóvá lesz. * Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján! 139. Zsoltár 23-24 59
