Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 3. szám
12. évfolyam Gyermekünkkel Isten előtt Olvassuk el Márk 10, 13-16 verseit Nemzetközi gyermekévet tartunk, s ez valamiképpen mindnyájunkra tartozik. Lehet, hogy kis gyermekeink vagy unokáink vannak, de ha nincsenek is, az élet viszonyulásai összehoznak minket lépten-nyomon gyermekekkel; Krisztus gyülekezetében pedig Lélek szerint a saját fiainknak-leányainknak kell és szabad tekintenünk a gyermekeket. Három csoportba sorolhatjuk azokat a kérdéseket, amelyekre a teljes Szentírás fényében keressük most a válaszokat: Általában hogyan viszonyuljunk a gyermekhez, hogyan gondolkodjunk felőle? Milyen magatartást tanúsítsunk a gyermekkel szemben? Milyen értelemben hordozunk Isten előtt felelősséget a gyermekért? 1. Hogyan viszonyuljunk a gyermekhez, milyen legyen a gyermekkérdéshez való hozzáállásunk, elvi álláspontunk és lelkületűnk? Ismeretes ilyen tiltakozó magatartás: Nem kell a gyerek, mert csak megnehezíti az életet, kényelmetlenné teszi a szülők életét, költséggel, fáradsággal, áldozattal jár; zavarja a gyerek a nyugalmunkat, a munkánkat, a megszokott életvitelünket. (Akad agglegény, aki azért nem alapít családot, mert nem hajlandó vállalni a gyermekneveléssel járó áldozatokat.) Idegesít, minden lehető módon védekezünk ellene. (Ami miatt később, ha már szeretnénk is, nem születhet, vagy nem épen, egészségesen születik.) A másik, szintén helytelen, kisajátító álláspont az ellenkező véglet: Nagyon ragaszkodom a gyerekhez, mindent megadok neki, de magamhoz kapcsolom, valósággal magántulajdonként rendelkezem vele, hiszen hozzám tartozik, és nem engedem, hogy tőlem elszakítsák. Az enyém, tehát azt kell tennie, amit én akarok! Az Isten szerinti magatartás: Nem tekintem a gyermeket „magántulajdonnak", hanem Isten áldásának. — „Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Feleséged házad belsejében olyan, mint a termő szőlőtő: gyermekeid asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat“ (Zsolt 127 és 128). Legyenek örömmel vállalt, szeretettel felnevelt gyermekeink; vegyük komolyan a szép magyar „gyermekáldás" kifejezést! A híres „salamoni ítélet“ példája bizonyítja: Az az igazi anya, aki nem saját birtoklási jogához, hanem gyermeke boldogulásához, boldog életéhez ragaszkodik, és ennek érdekében inkább lemondásra is kész, áldozatot is vállal. 3. szám