Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám
EMMAUS BIBLIAISKOLA A hét üdvtörténeti korszak A Szentírás az időt (amelyen az egész, Ádám teremtésétől a Jel 21, 1-ben leírt „új ég és új föld“ beköszöntéséig eltelt periódust érti) hét egyenlőtlen korszakra (eón) osztja, melyeket általában üdvtörténeti korszakoknak (Ef 3, 2) nevez, noha olvashatunk róluk mint korszakokról, világról (Ef 2, 7) és „napokéról, mint pl. „az Úrnak napja" stb. Ezekre a korszakokra az írás szerint az jellemző, hogy Isten bennük más és más módon bánik az emberiséggel, vagy az emberiség egy részével, mégpedig két tekintetben: a bűn és az ember felelőssége tekintetében. Ezen korszakok mindegyike más és más próbát jelent e természeti ember számára, és mindegyik egy-egy ítélettel fejeződik be — jelezve az ember teljes csődjét mindegyik korszakban. Ezek közül a korszakok közül öt már befejeződött; mi a hatodikban élünk, annak is a vége felé, és előttünk van a hetedik és utolsó, a millennium korszaka. I. Az ártatlan ember Ez a korszak Ádám teremtésétől (1 Móz 2, 7) az Édenből való kiűzetéséig tart. Ádámot, akit ártatlannak, a jó és rossz tekintetében tudatlannak teremtett Isten, az Éden kertjébe helyezte feleségével, Évával, és csak azt a felelősséget ruházta rá, hogy nem eszik a jó és rossz tudásának fájáról. Az ártatlanság korának az ember első bukása vetett véget, messze kiható romboló következményekkel. ítélettel zárult — „kiűzte az embert“ (lásd 1 Móz 1, 26; 1 Móz 2, 16. 17; 1 Móz 3, 6; 1 Móz 3, 22—24). II. Az ember a lelkiismeret uralma alatt A bűneset által Ádám és Éva elnyerte és az emberi nemre örökül hagyta a jó és rossz tudását. Ez a lelkiismeretnek alapot adott a helyes erkölcsi ítélőképesség számára, és ezért az emberi nem felelőssé vált— hogy cselekedje a jót és kerülje a gonoszt. A lelkiismeret korszaka, amely Édentől az özönvízig tartott (és amely alatt nem volt intézményes kormányzás és jog), azzal végződött, hogy „minden hústest megrontotta útját a földön“, és „megsokasult az ember gonoszsága a földön, és szíve gondolatának minden alkotása szüntelenül csak gonosz"; és Isten megint ítélettel, az özönvízzel vetett véget a természeti ember második próbájának. Lásd 1 Móz 3, 7. 22; 6, 5. 11. 12.13. III. Emberi tekintélyuralom a földön Az özönvíz félelmetes ítéletéből Isten kimentett nyolc embert, akiknek — miután a vizek elapadtak — elegendő hatalmat adott arra, hogy kormányozzák a megtisztított földet. Noéra és utódaira hárult ennek felelőssége. Az emberi uralom ezen korszaka azzal zárult, hogy Sineár síkságán az ember vakmerő kísérletet tett, hogy magát Istentől függetlenítse; és Isten megint ítélt — a nyelvek összezavarásával. Lásd 1 Móz 9, 1.2; 11, 1—8. IV. Az ember az ígéret korszakában Bábel tornya építőinek szétszóródott utódai közül Isten most kiválaszt egy embert, Abrámot, akivel szövetséget köt. Az Ábrám és utódai számára adott ígéretek közt vannak tisztán kegyelemből valók, semmi feltételhez nem kötöttek. Ezek vagy már beteljesedtek, vagy ezután fognak szószerint beteljesedni. Más ígéretek viszont a hűség és engedelmesség feltétele mellett adattak Izráelnek. Ezen feltételek egyikét sem tartották be, így az ígéret korszaka Izráel családjának csődjével végződött, amelyre jött az ítélet: az egyiptomi szolgaság. — 27 —
