Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám
Egyesek mégis azt állítják, hogy ez a visszajövetel csak akkor történhetik, amikor már az egész világ megtért az evangélium hirdetésének hatására, és alávetette magát Krisztus szellemi uralmának ezer éven át. Ki kell jelentenünk, hogy ez a nézet mindenestül téves, mert: 1. az írás világosan tanítja, hogy Jézus Krisztus második eljövetelekor a föld nem az ezeréves áldottság, hanem átkozott romlottság állapotában lesz (Lk 17, 26—32 vö. 1 Móz 6, 5—7 és 13, 13; Lk 18, 8; 21, 25—27). 2. az írás ennek a korszaknak az egész történetéről úgy tanít, hogy annak kezdetétől végéig kizárja a megtért világ lehetőségét, annak bármely szakaszában (Mt 13, 36—43. 47—50; 25, 1—10; 1 Tim 4, 4; 2 Tim 3, 1—9; 4, 3. 4; 2 Pét 3, 3. 4; Júd 17—19). 3. Isten kijelentett célja ebben a korszakban nem az egész világ megtérítése, hanem, hogy „a népek (pogányok) közül népet szerezzen az Ő nevének." Ezután jön vissza Krisztus, és csak akkor tér meg az egész világ, nem pedig előtte. Lásd Csel 15, 14—17; Mt 24, 14 („bizonyságul“); Rém 1, 5 (az összes népek „között“ és nem az összes népek pogányok); Rém 11, 14 („némelyeket“ és nem „valamennyit“); 1 Kor 9, 22; Jel 5, 9 („népből“, és nem az „egész népet“); (némelyeket“ és nem „mindenkit"). 4. lehetetlen lenne „vigyázni“ és „várni“ egy olyan eseményre, amelyről tudjuk, hogy még legalább ezer évig nem következik be. 1. Kötetünk (120 old.) DM 4,— vagy US $ 2,— önköltségi áron címünkön kapható A népek nagy, végső ítéletében, melyről Mt. 25. része tudósít, az istentelen népek viselik a bak, a kecskebak nevet (vö. Ez 34, 17). (Kiadó megjegyzése: ebben az ítéletben nemzetek és nem egyének kerülnek ítéletre. Ez az ítélet az ezeréves királyságot vezeti be. Helytelenül „utolsó ítéletinek szokták nevezni.) A „föld hatalmasai“ (vezérbakjai) felriadnak a halottak birodalmában nyugvó helyükről, mikor Babilon királya alászállt pondró és féregágyába (Ézs 14, 9—11). A vezérkosok a nyugtalan zsarnokok, akik Babilon királyához hasonlóan elnyomták és zsarolták népüket (vö. Zak 10 ,3). A 3 Móz 16-ban az Azázél nevű bűnbakra vonatkozó rendelkezés Krisztus áldozatának részbeni előképe. A 21—22. versekben így olvassuk: „Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére és vallja meg felette Izrael fiainak minden bűnét és minden vétkét és hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába, hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. így küldje el a bakot a pusztába. „Krisztus bűnné lett érettünk (2 Kor 5, 21) és ezért az Atyától elhagyatott (Mt 27, 46). A Golgotán minden gonoszság és tisztátalanság félretétetett és mindörökre eltöröltetett. Ott lett vége Isten számára minden testiségnek, úgy, hogy maga Pál merészen mondhatja: ...... mi ezentúl senkit nem ismerünk test szerint“ (2 Kor 5, 16). Csak aki Krisztusban van, az nyerheti el Isten jótetszését, nem pedig aki vallásos szertartásokkal tölti be a külsőséges törvényeket, vagy kaini érzülettel hozza áldozatát, saját jócselekedeteit. Ezért mondja Isten a külsőséges áldozatról: „Nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat... iszom-e a bakok vérét?“ (Zsolt 50, 9—13); .......a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm" (Ézs 1, 11 b); Krisztus „nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be a szentélybe“ (Zsid 9, 12). Milyen jó, hogy Atyánk nem a mi gonosz és tisztátalan természeti állapotunkban lát bennünket, hanem Krisztuson, a mi Urunkon keresztül. Ha ezt a felismerést szellemi módon fogjuk fel, nem tesz bennünket könnyelművé és restté, sőt ellenkezőleg, szentséges önmegítélésre és Istennek való teljesebb odaadásra sarkal minket, hogy elátkozott bak-természetünket egyre inkább letegyük és az Ő dicsőségének fényében egyre inkább átformálódjunk. 94 — Bibliai szimbólum Bak (kos) = gonoszság, tisztátalanság
