Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
FIATALOK LEVELEZNEK — családi zűrökről — Kedves Ibolya! Úgy összecsaptak a felem fölött a hullámok itthon, hogy már fuldoklók... ló lenne őszintén beszélni valakivel, de itt most nincs kivel, s addig, amig személyesen találkozhatunk, úgy érzem, írnom kell arról a rettenetes családi helyzetről, amelyben vagyok. Azért gondoltam rád, mert a hivő fiatalok közül te állsz legközelebb hozzám, és tudom, hogy megértesz, sőt talán tanácsot is tudsz adni. Szüleim mindketten dolgoznak, esténként kimerültén és idegesen jönnek haza. A családban állandó zűrök vannak, mindenki veszekszik mindenkivel, és ez az ingerültség engem is elkap. Mint hivő mit tegyek azért, hogy otthon békesség legyen? Akkor is engedelmeskedjem és hallgassak, ha a szüleimnek szerintem nincs igazuk? Sajnos,még testvéreimmel sem tudjuk egymást megérteni, mert nekik mások a problémáik. Mindenki csak a magáét fújja. Mindig nekem kell engedni? Tűrjem, hogy kitolnak velem? Tudom, nekem kellene valami örömöt, szeretetet vinni a családba, de valahogy sosem sikerül. . . Kérlek, segíts, legalább ne egyedül kínlódjak. Szia! Erika * Kedves Erika! Sietek válaszolni leveledre. Helyzetedet meg tudom érteni, mert az enyém is hasonló. Sőt azt hiszem, nagyjából így van ez a legtöbb családnál. Először is az otthoni feszültségről szeretnék írni. Nemrég olvastam a Hegyi beszédből: „Boldogok, akik békét teremtenek“ (Mt 5, 9). Ebből az derül ki, hogy a békesség nem kész adottság, hanem újra meg újra meg kell teremteni, fáradozni kell érte, áldozatot is megér. Ki vigye a környezetébe a békességet, ha nem az, aki maga is Jézustól kapta? Jézus pedig olyan békességet ad, ami a külső körülményektől független. Ezzel kapcsolatban hadd utaljak egy Igére. Isten „nekünk adta a békéltetés szolgálatát“ (2 Kor 5, 18). Ha a család tagjai között feszültségek lépnek fel, a mi feladatunk békíteni, nem pedig uszítani egyiket a másik ellen vagy túlkiabálni valamennyit. Én arra jöttem rá, hogyha vitatkozás helyett csendben maradok, ők is hamarabb abbahagyják. Egyébként, hogy kinek van igaza, az legtöbbször relatív. Nemegyszer utólag láttam be, hogy mégis a szüleimnek volt igazuk. És ez is benne van a Bibliában: „Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüléiteknek mindenben, mert ez kedves az Úrnak“ (Kol 3, 20). írod, hogy testvéreiddel is baj van. Hogy ugyanolyan problémáid legyenek, mint nekik, azt nem lehet kívánni, de hogy szeresd őket és próbáld megérteni őket, ez tőled mint hívőtől elvárható. Hogy mindig neked kell-e engedni? Az Ige szerint Jézus tanítványa szelídségéről legyen ismert. Az engedékenységnek azonban van egy Istentől szabott határa. Ha egy hivő fiatalnak пет-hivő szülei vannak, akik őt a keresztyén élettől akarják eltiltani vagy abban gátolni, akkor Jézusnak ez a szava az irányadó: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám“ (Mt 10, 37). Azt hiszem, ha Jézus mellett hűségesen kitart — ezzel teheti végül is szüleinek a legjobb szolgálatot. „Tudom, nekem kellene szeretetet vinni a családba, de valahogy sosem sikerül" — olvasom leveled végén. Erről János ev. 15, 4—5. jut eszembe: „Maradjatok énbennem és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem tud gyümölcsöt teremni magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtó, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.“ Ami magadtól nem megy, ahhoz Krisztusban erőt találsz. Naponkénti csendességedben, imáidban vidd Isten elé ezeket a problémáidat, a magad erőtlenségét, őszintén. Jézus képessé tesz minket arra, amire magunktól nem vagyunk képesek. Kívánom, hogy családodban valóban áldássá légy! Szeretettel Ibolya Éberen, éberen les a Sátán szüntelen. Tőrt vet, hogy kétségben éljek, szent nyomodról hogy letérjek. Csellel támad ellenem. Úgy fut el, úgy fut el, ha a kereszt alatt lel. Tűnik minden félelem, ott segítesz győzni engem. Szívem hálát énekel. G. Knak — 79 —
