Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám
Buddha nem teheti meg Thaiföldem egyik utam alkalmával hallottam, hogy van egy különleges könyv, amelyet Buddha írt. A buddhizmus világvallás alapítója jóval Krisztus előtt élt (született kb. 560-ban meghalt 480- ban), könyveit hívei nagy tiszteletben részesítették, de az említett könyve még ma is alig ismert. E titokzatos könyvét pl. akkor említették, amikor egy keresztyént egy félreeső faluban látogattam meg. Kora reggeli órákban együtt ültünk a lakása előtt parázsló tűz mellett. Ködös hideg volt. A férfi saját életéből mondott el egyet s mást. Előbb buddhista szerzetes volt, éspedig olyan, aki a vallását komolyan vette. Buddha könyveinek a tanulmányozásába mélyedt el. Egyik írásában a következő, rendkívüli mondatot olvasta: „Én, Buddha — egyetlen bűnt sem bocsáthatók meg. De utánam jön valaki, akinek hatalma van arra. Ő az, akinek kezét és lábát az emberek átszegezik.“ A szerzetes önmagától kérdezte: kire gondolt Buddha ezzel a különös kijelentéssel kapcsolatban? Később birtokába jutott egy Újszövetségnek. Nagyon lebilincselték őt az olvasottak. Ott szó volt valakiről, akinek a kezét és lábát átszegezték, amikor a Golgota keresztjén függött! Ez Jézus volt, aki az embereknek azt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid!“ Vajon Buddha megmagyarázhatatlan módon előre látott évszázadokra, és azt az Egyetlent látta, akinek jogos igénye mindenek felett való volt: „Én vagyok az út, az igazság és az étet! Senki sem mehet az Atyához, hanem csak énáltalam!“? Istenhez, az Atyához vezető utat a bűnbocsánat nyitja meg, amelyet Jézus ajánl fel! A szerzetes itt titokzatos összefüggést látott. Keresztyénné lett. Azt mondta nekem, hogy más szerzetes is e bámulatra méltó Buddha-könyv olvasása útján megtette hitben a Krisztushoz való lépést. Érthető, hogy a buddhizmus vezetőire nézve ez a könyv kényes, és legszívesebben agyonhallgatnák. Ez a buddhai mondat a legfontosabbra mutat, amire alapjában véve minden embernek szüksége van: a bűnbocsánatra. Megadással magyarázzák a buddhizmusban: nincs bűnök bocsánata. Meg kell kísérelni, hogy az ember a saját bűnének tehetetlensége ellen jócselekedeteket mutasson fel. így talán helyreáll az egyensúly. De ezt senki sem tudhatja; s így marad az ember lelkiismerete vigasz és békesség nélkül. De békességre van szükségünk, nemcsak a buddhistáknak, nemcsak Ázsiában, hanem nekünk is, Európában és szerte a világon. A te szívedben és az enyémben is! Be kell ismernünk, hogy amit szeretet nélkül tettünk, vagy mondtunk, az mind rossz volt. De megtörtént, jóvá nem tehetjük, vissza nem vonhatjuk. Egy fiatalember megtagadta atyja kérését, hogy kísérje el sétáján; nem egészszen jogtalanul saját, sürgős munkájára hivatkozott. Néhány nap múlva az apja halott volt. A fiú apja utolsó kérését nem teljesítette! Ez kínozta őt. Milyen szívesen teljesítette volna most apjának még ezer kérését is. De már késő volt. Vajon ilyesmi nem nyomja-e a mi lelkiismeretünket is? A buddhista szerzetes fellélegzett, amikor Jézusról hallott, aki az emberek bűneiért halt meg, és aki teljhatalommal mondhatja: A bűn bocsánatot nyert. Buddha ezt nem teheti, de Jézus igen, mert Ő Isten Fia, aki önmaga bűntelen, és szeretetből adta magát áldozatul mások bűneiért. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen I" (Jn 3, 16) Arno Pagel * * * Az Igében bírjuk a kulcsok hatalmát, amellyel a mennyország kapuit megnyitjuk vagy bezárjuk, nem a magunk, hanem az Isten tanácsát követve.
