Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám
Munka és pihenés A munka átok? Isten akarta azt, hogy az ember dolgozzék, munkálja és hódítsa meg a földet (1 Móz 1, 28; 2, 15. 20). De a munkára is vonatkozik az, ami a szombatra: nem az ember van a munkáért, hanem a munka az emberért. A munka nem végcél, hanem eszköz. Fontos, hogy Isten kijelentését közelebbről és pontosan vizsgáljuk meg. Seholsem olvassuk a Bibliában, hogy Isten megátkozta a munkát. Ő a földet átkozta meg (1 Móz 3, 17)! — Sem a pihenés, sem a munka nem rossz és nem átkozott. Az ember „szíve gonosz“, és a föld az átkozott. A munkát és a pihenést az anyagiakkal törődő, teljesen a megátkozott föld felé forduló ember teszi átokká. Mi földi gondolkodásunkkal, gazdagság, hatalom és befolyás utáni vágyunkkal a munka s ezzel a világ rabszolgája leszünk. Az emberek által átokká vált munkából a szabadulást az Igében találjuk: „Amit tesztek, lélekből végezzétek, úgy mint az Úrnak és nem úgy, mint az embereknek“ (Kol 3, 23). Munka és kereset Isten az Ő megváltott gyermekeitől azt kívánja, hogy az életfenntartásukhoz szükséges dolgokért dolgozzanak, de egyébként szabadon az Ö rendelkezésére álljanak. Ha valaki azért dolgozik, hogy gazdaggá legyen, az rossz irányba került (1 Tim 6, 6—10; Zsid 13, 5). Ezen a ponton sokan vétenek önmaguk ellen. Majdnem minden idejüket és erejüket arra fordítják, hogy túlságosan magas életszínvonalat teremtsenek maguknak és lehetőleg még sokat félre is tehessenek. A „szükséges“ fogalma furcsa és különös módon kiszélesedett, Isten számára azonban megszégyenítően kevés marad. A munka áldása Ha tehát mindazt, amit teszünk, az Úrnak végezzük és nem embereknek, akkor a munkánk áldássá válik. De mit jelent az, hogy mindent és szívünkből (lélekből) az Úrnak tenni? És hogyan tanulhatjuk ezt meg? Isten színe előtt való gondos önvizsgálat hozzásegít ahhoz, hogy válaszolni tudjunk rá. Erre indítsanak minket a következő kérdések, amelyekre a legegyszerűbb, ha igennel vagy nemmel felelünk. Kérdések a pihenéshez El tudok-e tölteni egy bizonyos időt — például szabadságot — anélkül, hogy valamivel foglalkoznom kellene, beleértve a kegyes tevékenységet is? Képes vagyok-e pihenni úgy, hogy a szívem ne legyen tele mindazzal, amit még tennem, ill. végeznem kellene? Tudok-e jó lelkiismerettel pihenni és nem zavar-e közben az a gondolat, hogy rest vagyok és nem lelki ember? Ha pihenéshez, nyugalomhoz jutok, vajon a gondolataim önkéntelenül és szívesen keresik-e Istent és az Ő Igéjét? Pihenőidőm, szabadságom természetesen vidám és szabad-e? Nem bénít és terhel le a kényszerű „pihennem kell"? Kérdések a munkához Tudok-e úgy dolgozni, hogy munka közben ne legyenek kínzó gondolataim azok miatt, amiket még nem végeztem el? Vagyis: képes vagyok-e osztatlan szívvel dolgozni? Akkor is nyugodtan, minden hajsza nélkül dolgozom, ha még nagyon sok a tennivaló? Szívesen tartok-e munka közben pár pillanatnyi rövid belső csendet (ha a körülmények megengedik, akkor külsőt is), amikor feltekintek Istenre, ez felfrissíti-e szívemet? Meg tudom ezt tenni feszültség nélkül mindig és minden munkában? Munkámat (mint például Pál apostol) az Úrról való bizonyságtételnek fogom-e fel és munkahelyemet missziói feladatnak látom-e? Ennek megfelelően viselkedem-e s munkatársaimnak Jézus Krisztus tanúja, bizonyságtevője vagyok szóval és cselekedettel? Ha túlnyomó részben nem-mel kell felelnünk a fenti kérdésekre, akkor még nem tanultuk meg, hogy mindent az — 59 —
